Hazaút

Szombaton reggel hajnali fél hatkor lemásztunk a kocsihoz, bepakoltuk az utolsó cuccokat és a mezítláb, pizsamában kijövő csajoktól elbúcsúzva nekiindultunk Németországnak. Érdekes volt, hogy nem fogom látni őket többet. Ill. lehet, hogy fogom, csak nem éppen napi szinten. A határt átaludtam, sőt Hamburgot is, úgyhogy mire fölébredtem, már a gyönyörű szép Wernigerodeban találtam magam. Megnéztük a várat, ahol a fickó olyan gyorsan beszélt, hogy nem tudtam fordítani, csak valami nagyon minimális részét a szövegnek. A városban kicsit ugyan elkavartunk, de azért nagy nehezen megtaláltuk a kocsit és Berci (a GPS-ünk) elvezetett minket Drezda mellé, a szállásra. Másnap Königstein várát ostromoltuk meg, ami nem volt egy könnyű móka, habár lifttel jutottunk föl a tetejére. Ilyen nagy várat még életemben nem láttam, tehát már csak ezért is megérte ellátogatni ide. Ezek után már csak tankolni álltunk meg, ill. amikor már elhagytuk Győrt, akkor vacsiztunk is egyet. Végre magyaros ízek! Ez már nagyon kellett. Amikor hazaértem és beléptem a házba, teljesen olyan érzésem volt, mintha ezt a félévet csak álmodtam volna. Mintha el se mentem volna. Nagyon furcsa volt, de legalább fél év után először a saját ágyamban alhattam:).