Az utolsó vacsora

Természetesen ezt csütörtökön kellett megejteni, csakhogy stílusosak legyünk:). Sok program volt, rengetegen énekeltek vagy mondtak szöveget, köszönetet, stb. Mi is eldaltuk a musikkal a szokásos repertoárt, de most már volt olyan hangulat, hogy majdnem mindenki nekiállt táncolni. Jonassal terveztük, hogy bedobjuk a It's time to say goodbyet, de mivel már így is hajnali egykor lett vége a fellépéseknek, ezért sztortnóztuk a dolgot. De az igazi móka a vacsi után, a nagyteremben kezdődött, amikor a tanárok előadták a diákparódiákat. Végigröhögtük az egészet, iszonyat jók voltak! És az összes tanár benne volt, sőt még a titkárnő is! Nagyon el voltak találva a karakterek (egy kivétellel) és a szituációk is. Elmondani nem lehet a poénokat, meg persze ezekhez itt kellett lakni, szóval tisztában vagyok vele, hogy ez csak nekem jelent valamit (főleg, mivel dánul van), úgyhogy meg se próbálok videót föltenni, de higgyétek el, hogy jó volt:). Pénteken, vagyis ma pedig Viborgot mutattam meg Zanyéknak, majd pedig nagytakarítottunk az egész suliban. Mindenki összecuccolt, úgyhogy a folyosókon már megmozdulni se lehet. De most is egész nap a búcsúbeszédemen gondolkoztam és végülis összeszedtem a bátorságot és kiálltam a nagyérdemű elé:). Mint ahogy az már lenni szokott, nem egészen azt mondtam, amit beterveztem, de nagy sikerem volt, mindenkinek tetszett az a pár gondolat, amiben összefoglaltam a félévet. De sajnos most már sajnos tényleg It's time to say goodbye...

Skagen és a Det relativt gode band

No hát kérem szépen Zsiráf ügynök régi vágya teljesült kedden és eljutott Dánia legészakibb területének legészakibb városánál is északabbra, vagyis a legészakibb pont legészakibb csücskébe. Ez már annyira északon volt, hogy néha már fél lábbal a tengerben, másik fél lábbal az óceánban állt:). Annyira jól néz ki ez a rész! Ott állsz a csücsökben és az orrod előtt folyik össze a Balti-tenger és az Atlanti-óceán és ott csapnak össze a hullámok - mert ugye az egyik jobbról, a másik balról jön. Nagyon jó! Igaz, volt egy két lökött gyerek, akik beleálltak néha a képbe, meg ruhástól ugráltak a melegnek nem igazán mondható (kb. 6-8 fokos) vízbe, de azért nem tudták eltakarni az egész kilátást, úgyhogy lett pár jó képünk. Láttunk világítótornyot is, meg nagy dán zászlót, meg odafelé megnéztük Frederikshavnt, ami nagyon szép, csak szeles, meg néhol olyan halszag van, hogy azt megszokni nem lehet, meg találkoztunk egy magyar fickóval, aki kinn dolgozik, meg visszafelé még Hirtshalsban is megálltunk nézelődni és fotózni az óceánt, meg láttunk sok szélkereket, meg tehenet, meg lovat, meg, meg, meg:). Szóval jó volt. Ma pedig befejeztük a musikkal a pályafutásunkat, fölvettünk mindent, amit kellett, sőt, alkalmat kerítettünk a Det relativt gode band koncertjére is (aki nem tudná, ez az én együttesem). Sikerült fölvenni az egészet (LIVE), szóval most már tuti lesz CD, meg videó is, mert arról meg Zap gondoskodott, borítót meg már csináltunk a múltkor az erdőben, úgyhogy most boldogság van, mert végülis minden meglesz, amit szerettem volna:). A nap tetőpontjaként pedig ellátogattunk Yding Skovhøjhoz, ami hát hogy őszinte legyek, nem egy nagy cucc. A repceföld közepébe beállítottak egy tornyot és az ott a csúcspont. De nem ilyen kimagasló valami, hanem tényleg egy mező közepén egy ici-picit magasabb rész. Szóval mostmár értem, hogy mért szeretik jobban a dánok Himmelbjerget. Sokkal büszkébbek rá és joggal. De nem baj, mostmár legalább itt is voltam. Ezzel együtt kiteljesedett a legek tára számomra: voltam Dánia legészakibb, legnyugatibb és legmagasabb pontján. Holnap egy keleti rész következik, Århus megint. Én már vagy 5-ször láttam, de Zanyék még nem, szóval irány az óváros!

Utolsó hetek

No hát az előadásunk nagyon jól sikerült. És a többieké is. Így utólag visszagondolva a pár kicsit unalmas óra és a hajnalig való próbák ellenére meg vagyok elégedve a témahét eme 3 napjával. A képek beszélnek igazából. Nagyon jó ötletek voltak, főleg az érzékelés-színház tetszett. Ha ittak valamit a szereplők, nekünk is inni kellett, amikor WC-re mentek, akkor meg bedobtak közénk egy bűzbombát, hogy érezzük a szagokat, amikor meg fáztak, akkor hideg követ kellett szorongatnunk. Szóval jó ötleteik voltak. A táncosok is jók voltak, meg a doboz-színházasok is. Ők még rímbe is szedték a mondanivalójukat, úgyhogy külön plusz pont. Az dalosok meg nagyon viccesek voltak. A macska és az egér házasságának jól ismert meséjét kicsit átírták, így a "cicalány" folyton megcsalta szegény egeret, aki végül egyedül maradt a lakásban és az "All by myself"-et énekelte. Ők is használtak egy-két szóviccet, pl: mis kat (itt: lány macska) - min skat (én édesem). Este aztán még volt egy játék, de én már eléggé kifáradtam az előző két napban, úgyhogy inkább erőt gyűjtöttem a csütörtökre, amikor is elmentünk Versterhavet-hez, vagyis a nyugati parthoz strandolni. Igen, 22 fokban. Az óceánhoz, ami volt vagy 8-10 fokos. És volt, aki fürdött. Őrület. Lábbal én is belemásztam a vízbe, de az bőven elég is volt:). Pénteken a főtéren zenéltünk, mert pénzt gyűjtöttünk Ghánának, valamint szombaton volt egy aukció is, ahol a még meg sem lévő CD-nket megvette egy srác 10 rugóért!!! No ez volt az a pillanat, amikor eldőlt a már rég megfogalmazott kérdés bennem: a dánok nem normálisak, de jó fejek:). Az esti paraszt-bulihoz viszont egy ilyen hét után már végképp nem volt hangulatom, úgyhogy inkább bedőltem aludni, hogy másnap kipihenten fogadhassam anyáékat. Sikerült. Már vacsi előtt itt voltak, úgyhogy este még el is tudtunk menni sétálni egyet a tó körül. Csak arra az esetre, ha az út alatt nem fáradtak volna el rendesen. Ma meg a város volt a fő téma (közbeiktattam Lukas vizsgáját, amin asszisztálnom kellett), aztán meg tátva maradt a szánk, mert kaptunk egy 510 koronás parkolási büntetést egy olyan dolog miatt, ami az ég világon sehova nem volt kiírva, így még az se lett volna elég, ha dán vagyok, még helyinek is kellett volna lennem! Szóval jól megszívtuk, de tanultunk az esetből, ingyen parkolóba nem állunk többet, mert nem tudjuk, hogy mit kell megnyomni, hogy érvényesítve legyen az ott tartózkodásunk. Szóval inkább fizetünk egy keveset, de ennyi büntetést még egyszer nem szeretnénk. No mindegy. A délután már kellemesebben telt, mert egy fél órás úszás után (most 1 km-t sikerült) elmentünk a Himmelbjerghez. Nagyon szép hely, de a legmagasabb pont még hátra van:).

Egy félig-meddig jó hétvége

Hát csúfosan elvertek minket a dánok. Az ezüst is szépen csillog, csak amikor mi 26-24-re nyertünk Ålborgban, ők meg 26-23-ra Veszprémben, akkor az tulajdonképp egy gólt jelent. Ezt viszont sajnos 5 év múlva senki nem fogja megkérdezni, hogy no és mennyi volt a különbség, a lényeg, hogy Viborg lett a bajnok. Ettől függetlenül fönntartom, hogy az ETO-nál nincs jobb csapat, mert Görbicz ugye nem játszott:). No mindegy, majd jövőre. Ugyanez vonatkozik a Eurovision-re. Magyar nem volt, viszont az észt testvéreink 6-ak lettek, a norvégok pedig elsők, úgyhogy egy év múlva ilyenkor megyek Zolit látogatni:). Ha pedig még nem lenne elég nemzetközi ez a blogbejegyzés, akkor megjegyezném a szombat esti Asian Sensation-partyt. Mindenkinek be kellett öltözni valami ázsiai cuccba, úgyhogy a szamurájtól kezdve a gésán át a buddháig minden volt. Ja és találkoztam "Anna jóképű bátyjá"-val:). Egyszer láttam róla egy képet és azt mertem mondani, hogy jól néz ki, ezért Anna most egész héten ezzel szívatott, hogy jön ám a bátyja, úgyhogy most bevethetem magam:). Egyébként jófej srác, de annyira hasonlít a tesójára, hogy az valami őrület. Ráadásul szerintem én vagyok a magasabb:P. Szóval lemondtam a lehetőségről, köszönöm szépen. A vasárnapot csupa fölösleges dologgal töltöttük, ugyanis esett az eső és majd szét fagytam a szobánkban is, ma viszont már ragyogó napsütés van és meleg. No a meleget úgy kell érteni - mert tudom, hogy otthon 30 fokok vannak -, hogy olyan 15 fok és nincs szél:). Azért az autóba Dittavel még nem fülledtünk be Århus fele. Út közben fölszedtük Mariannet és leparkoltunk a zenei konzervatóriumnál. Fölszenvedtük magunkat a lépcsőn a két dobbal (amikre semmi szükség nem volt, csak kellett egy állvágy a tehénkolompnak) és bepakoltunk a vizsgaterembe. Annyira bírtam, hogy az összes tanár mosolygott, meg megdícsért minket, meg még meg is tapsoltak. Itt tényleg az az érzése az embernek, hogy arra kíváncsiak, hogy mit tudok és nem arra, hogy mit nem. Komolyan jól éreztem magam a vizsgán - igaz, hogy nem engem kellett bírálniuk, de akkor is. Szívesen megnézném, hogy hogy folyik a tanítás, mindenesetre ha hasonlít erre, amit tapasztaltam, akkor én kijövök MA-ra:). No de visszakanyarodva a højskolehoz, most 3 napon keresztül színházasdi van megint, de nem olyan, mint amilyen a szerepjáték volt, hanem most más dolgokat lehet kipróbálni. Egyelőre viccesnek ígérkezik a dolog:).

18. hét

Hát immáron nagyon közelgünk a jólét végéhez, már csak 2 hét és már mennem is kell haza. Viszont még tuti, hogy vissza fogok jönni, mert nem láttam Koppenhágát! Milyen már, hogy itt élek egy fél évet és nem látom a fővárost! Ha másért nem is, de ezért vissza kell jönni:). Azért sopánkodok itt ennyire, mert csak a music klass és a kunst maradtak itthon kedd-szerdán. A többiek a friluft (outdoor life) kivételével, akik két napos kajaktúrára mentek, elutaztak Koppenhágába. Mi meg csak hogy csináljunk valamit, átruccantunk Århusba. Itt már voltam vagy 4-szer, szóval már egész otthonosan mozgok a városban:). Meglátogattuk Mariannet (az egyik zenetanárunkat, aki egyébként most megkért, hogy segítsek neki hétfőn, mert vizsgázik), meg elmentünk egy jazz-koncertre. Szerdán meg elkezdtük fölvenni a számainkat a musiccal, mert még így se biztos, hogy mind a 3-ra jut idő. Először szörnyen hamisan énekeltem, de csak azért, mert semmi hangszer nem volt, csak dob. Úgy meg hát elég nehéz eltalálni a kezdőhangot. Ma szerencsére újravettük és most már rámondhatom, hogy hibátlan:). Apropó zene. Tegnap néztük az Eurovision-nek az elődöntőjét. Ilyen jó elődöntő szerintem az utóbbi 3-5 évben nem volt. No persze vannak kivételek. Pl. nem tudtam, hogy ki fog szerepelni Magyarország szineiben, de izgatottan vártam és már előre tapsoltunk a dánokkal, hogy na majd most jönnek a magyarok. Erre valami Zoli Ádokot nyomnak be, aki a mellett, hogy angolul énekel, egy annyira 12 egy tucat számot választott, hogy már az első pillanatban az arcomra fagyott a mosoly és megállapítottam, hogy ok emberek, idén se jutunk be. Szombaton viszont együtt szurkolhatunk az észteknek Gerdával. A dánoknak csak azért nem, mert ők is csodaként élték meg, hogy bejutottak (szintén tucat-szám). De ami ennél sokkal fontosabb program szombatra, hogy nézni kell a kézilabdameccset! "Az ETO-nak győzni kell, az ETO-nál nincs jobb csapat!":)

Kézilabda, coctailparty és Himmelbjerg

Igen, igen, mostanában kevesebbszer írok, de többet. Összevonom kicsit a dolgokat, mert tényleg összetartoznak. No hát akkor kezdeném a péntekkel. Ill. ha jobban belegondolok már szombat hajnali egy volt, mikor pizsamában lenn ücsörögtem a højskole ajtajában és vártam Ágicát és Győzőt, akik szép lassan elgurultak a suli előtt. Erre kirohantam az út közepére, hogy integessek nekik, de szerencsére rájöttek, hogy vissza kell fordulni, úgyhogy megtaláltak. Mivel 16 órás vezetés után elég fáradtak voltak, ezért a beszélnivalót másnapra hagytuk. Reggelinél rögtön azzal kezdtem, hogy bemutattam Zsebibaba ügynöknek pár megfigyelés alatt álló személyt, majd pedig körbejártuk a bázist. Bagoly ügynök mint tudjuk éjszakai ember lévén megvárta az ebédet a fölkeléssel:). Ekkor viszont már Szabival is találkozhattak és együtt elindultunk Ålborgba. Elég hamar ott voltunk, ezért elautókázgattunk egy órát a környéken, aztán megtaláltuk Millát (a magyar csaj a másik højskoleból), meg végül az emberkét is, akinél a jegyeink voltak, így aztán nyugodtan mehettünk be a sportcsarnokba. Furcsa volt, hogy kb. 5000 dán üldögél, 2-300 magyar beöltözve, síppal, dobbal felszerelkezve áll és már a meccs előtt fél órával kántálja az ETO-dalokat.

Hatalmas élmény volt egy igazi szurkolótábor részévé válni. Pörgettük a zászlókat, mondókákat tanultam, a vezérszurkoló mindig intett, hogy mikor mit mondjunk, szóval egy nagyon szervezett dologról volt szó. A dánok kifejezetten féltek tőlünk, pedig az égvilágon semmit nem csináltunk azon kívül, hogy énekeltünk, kántáltunk és tapsoltunk. A biztonsági őrök először mindenfelé szétszórtan álltak, a meccs végére viszont mind odagyűlt hozzánk:). Az előttünk levők olyan ijedt arccal néztek ránk, mintha attól félnének, hogy a következő pillanatban rájuk rontunk. Nagyon viccesek voltak. A dán szurkolók között is volt ugyan egy-kettő, akik dobbal jöttek, de a többség úgy nézte végig a meccset, mintha színházban ülnének és csak a góloknál volt éljenzés, de az is csak úgy módjával. Itt jönnek ki az igazi kulturális különbségek. Én mindenesetre nagyon élveztem a magyar táborban lenni. Az elején még mindenki arról beszélt, hogy milyen jó lenne egy döntetlen, merthogy Görbe nem játszik és hogy akkor a csapat már nem is ér sokat. Aztán amikor kiállították a 17 éves csajt, aki helyettes irányító volt, no akkor meg aztán már tényleg nagy volt a riadalom, mert fej nélkül maradt a csapat, ráadásul 6 emberrel kellett játszanunk. És hogy így is sikerült 2 góllal megverni a dánokat, hát az mindenki számára valami csoda volt. A meccs végén a magyar tábor még vagy fél órát ugrált, meg pacsizott a játékosokkal, meg az edzővel, meg egymás nyakába borult, pedig a dánok már mind elmentek. A biztonságiak akkor már látták, hogy nem vagyunk vandálok, úgyhogy már csak mosolyogtak rajtunk. De nagyon nagy élmény volt, tényleg fantasztikus. Nem találok igazán szavakat, beszéljen a kép:

Miután kiünnepeltük magunkat és kértünk autogrammot, hazaautóztunk. Elbúcsúztunk Ágicáéktól és belevetettük magunkat a coctailpartyba. Ditta zenekara játszott nekünk egész este, sőt még hajnalban is. Eleinte ülve hallgattuk a lassabb számokat, aztán ahogy begyorsultak, úgy pattantak föl az emberek is és kezdtek el táncolni. Gerdával és Oljával csocsóztunk is és oda jött egy dán srác besegíteni. Valakinek a vendége volt, de szegény vagy már be volt rúgva, vagy nem tudom, de nem akarta elhinni, hogy külföldiek vagyunk:). Kb. 5-ször monduk el neki, mire fölfogta, hogy csak én beszélek dánul, de ez nekem se anyanyelv. Szóval jókat nevettünk a lassú fölfogásán:). 1 után viszont én elballagtam aludni, mert azért hosszú volt a nap. Állítólag hajnali háromkor pár emberke baromi hangosan énekelt a folyosónkon. Tőlem akár a fülembe is ordíthattak volna. Azt se vettem észre, hogy Olja fölkapcsolta a lámpát, meg zörgött, ilyen szempontból elég szelektív hallásom van:). A reggel elég későn kezdődött, olyan dél körül, aztán pihenés képpen elbuszoztunk a Himmelbjerghez. No hát erről azt kell tudni, hogy Dánia második legmagasabb pontja, a maga 147 m-ével. A név egyébként "égig érő hegy"-et jelent:). Erik nem a tetején tett ki minket, hanem közel a vízhez, mert a kanadásoknak (a suli után néhányan elutaznak 10 napra Kanadába) vissza kellett kajakozniuk a højskolehoz. Erre páran elkezdtek nyafogni, hogy jaj ne már, most akkor nekünk föl kell sétálni? Mit ne mondjak, menni kellett vagy kb. 200 m-t olyan 5-10%-os emelkedőn. Ajaj, most mi lesz?:D Hát a tetőn már voltak olyan megjegyzések is, hogy hát itt már nehezebb lélegezni... Ezt inkább nem kommentálnám:). A kilátás viszont nagyon szép és van egy kis park is, ahol lehet játszani, meg heverészni, meg lehet túraösvényen barangolni, szóval jó kis hely. A legmagasabb pontot viszont még mindig nem láttam...

A nagy visszatérés

Végre van gépem. És netem is. Már csak a hang hiányzik, meg az adobe reader és akkor már minden olyan mint volt. Majdnem. De legalább hasonlít. No hát szerdán tulajdonképp nem csináltunk semmi izgalmasat azon kívül, hogy meglátogattuk Mariat Viborgban. Először a rossz kórházba mentünk, mert a pszichiátria máshol van, de végülis egy-két plusz kanyar után rátaláltunk. Már kiengedték az intenzívről, ami jó jel. Kedélyileg még nem az igazi, de reméljük utolsó hétre visszatér a suliba. Kb. egy órát töltöttünk vele, aztán jönnünk kellett vissza vacsizni. Estére mindenesetre eléggé elfáradtunk Annevel, ezért youtubeon Monthy Pythont néztünk valamint egy eget verően értelmes szőke nős klippet, amit muszáj megosztanom veletek:

• a fekete lovag
• my boobs are okay

Ezek után persze muszáj volt megmutatnom neki a "cuki vagyok"-ot, amely kb. hasonló értelmi színvonalon van. No ez volt az a pillanat, amikor úgy döntöttünk, hogy itt az ideje elmenni aludni:) Ui: elképesztő, hogy tulajdonképp egy hétig nem volt gépem és folyton a billentyűzetre panaszkodtam, mostanra viszont annyira megszoktam, hogy folyton fölcserélem a sajátomon is:).

Kenutùra esövel és dán vizsga

No hat ennyi ekezetet sikerult osszehoznom, hogy legalabb a cim ugy-ahogy jo legyen. Dehat reszletkerdes. No vasarnap del korul elindultunk kenuturazni. Szerintem parszor mar emlitettem, de most is csak megerositeni tudom, hogy a danoknal fafejubb nepseget nem igazan tudok elkepzelni. Ugyanis mar akkor zuhogott az eso, amikor meg el se indultunk. Nem baj, beterveztuk, megyunk. Hat jo. De ha esetleg nem lenne eleg az a vizmennyiseg, amit a felhokbol kapunk, akkor meg van egy szokokut is a tavon, ami alatt termeszetesen at kellett, hogy kenuzzunk, mert az vicces. Tenyleg az, alairom, de amikor az ember farmerban van es mindenfele vizallo cucc nelkul (ok, meg indulas elott magamra huztam egy szemeteszsakot - nem rohog, komolyan), akkor azert ez majdnem folert egy toba ugrassal. A taj viszont gyonyoru volt, en itt akarok lakni Silkeborgban. A gazdag reszlegen persze, ahol lehet sajat kulonbejaratu kacsam, meg kis kanalis, meg zold ovezet, meg gyonyoru kert, meg meg meg. Szoval maga a hely fantasztikus volt, ahol kenuztunk, csak hat azert 10 km utan az ember mar kicsit faradt. Es at van fagyva, mert az osszes ruhaja vizes es az eso nem hogy elallt volna, de meg rakezdte. Es akkor meg epitsunk bivuakot, ahol tudunk majd aludni. Merthogy kinn aludtunk a szabadban. Mindenhova akkor kell menni, amikor jol esik:). Hat most igazan nagyon jol esett, de en mar annyira faztam, mert a nadragom combkozepig vizes volt es a folsom ket karjabol, meg a nyakabol csavarni lehetett a vizet, szal en a kis fahazban aludtam, ami csak annyival volt jobb, hogy a fold felol nem jott a hideg. Reggel, mikor folvettem a meg mindig vizes zoknimat, melegnek erezte a labam. El lehet kepzelni, hogy hany fokos lehetett... De legalabb mar nem esett tovabb. Viszont fujt a szel. Mar csak 4 km volt hatra hazaig. Silvia meg kitalalta, hogy menjunk a to kozepen, merthogy hatszel van es az segit. Aha hogyne. Fel pillanatra abbahagytuk az evezest es majdnem korbefordultunk. No itt mar rajott, hogy lehet, hogy megiscsak jobb a szelcsend es evezzunk ki a parthoz. Vegulis Thomas csak haromszor vetette fol ezt az otletet, de nem gond. Azert hazaertunk. Persze a majd´ 15 km-es evezes utan marha sok kedvem volt menni uszni, de azert mentem. Estere kicsit elfaradtam es mar 11-kor lefekudtem, mert tudtam, hogy masnap danbol vizsgazunk. A magnohallgatas es a szovegertes egyutt 91% lett, a leveleim kozul meg csak az egyiket tudom, hogy ossz ket hiba van benne. A masik level meg a szobeli majd jovo het kedden derul ki. De azert hagy legyek mar kicsit buszke, hogy csak ert ez a Dania valamit, ha mar itt ilyen jo vagyok, otthon meg meg epphogy atmentem a vizsgan:). Igaz, hogy ez nem nyelvvizsga szint, de mindenesetre papirom lesz rola, hogy van nyelvtudasom. Azert ez is valami:).

No ez a honap is jol indul...

No hat kerem szepen. Nem veletlenul nincs ekezet, tudniillik meghalt a gepem. Nem tudom mi lett vele, de nem reagal, nem indul es egyaltalan semmi eletjelet nem hajlando adni. Szoval most a konyvtarba jarok netezni, vagyis ertheto, hogy nem irtam blogot egy ideje. Ez a dan billentyuzet viszont katasztrofalis. Nem is gondoltam volna, hogy az teljesen automatikusan jon, hogy az ember nem hasznal ekezeteket, amikor ir. Ugy ertem, hogy nem kell gondolkodni rajta, folyamatosan tudok irni. De. A z es az y fol van cserelve! Ilyenkor jovok ra, hogy mennyiszer is hasznalom ezt a ket betut. Hat mit ne mondjak, eleg sok galibat okoznak. De ez meg csak a legkisebb rossz azok kozul, amiket a gepem halala okozott. Nem ferek hozza a kepeimhez, a dokumentumaimhoz es egy csomo rendkivul fontos adathoz. Eddig is tudtam, hogy nagyon jo, hogy van laptopom, de hogy ennyire "fuggo" lettem... No jo, tema lezarva. Esemenyek: csutortokon folleptunk a musikkal es enekelnem kellett 3 szamot (sogor uramnak ezuton is uzenem, hogy sokak szerint jobban eneklem a Personal Jesust, mint a Depeche Mode eredetiben:P). Ugyanezt eljatszottuk ma is, merthogy csaladi nap van. Vagyis. Mindenki elhivta a szuleit, nagyszuleit, testvereit, kiskutyait, hogy bemutassa, hogy mit is mukodott itt a par honap alatt, mit sikerult osszehozni. Mivel nekem ugye ertheto okok miatt nincsenek itt a szuleim, ezert kolcsonkertem Mariaeit, mert meg Viborgban joban lettunk:). Apropo Maria. Tegnap megint ratort a depresszio. En komolyan mondom meg eletemben nem lattam ilyet, hogy valaki tobb, mint 2 oran keresztul kepes sirni, minden ok nelkul. Es ahogy fogod a kezet es mondod, hogy szoritsa meg, nem teszi, mert nem hall, mert nincs itt. Aztan egyszercsak hirtelen meg jobban zokog es osszerandul es szoritja a kezed. Kapaszkodik. Olyan, mintha leesne egy mely szakadekba, ahonnan ki kell maszni, de nagyon meredek a fal es neha amikor folnez, akkor latja a fenyt es olyankor tudatanal van es kuzdi fol magat, de baromi nehez. Es ilyenkor kell elkezdeni beszelni hozza valami teljesen semleges dologrol, ami hetkoznapi, hogy vissza lehessen hozni a valosagba. Pont ezt tette Jakob, mert hivtuk, hogy baj van. Es egy kb. fel oras beszelgetes utan Marianak semmi baja nem volt (jo, ez kicsit tulzas, de mar jobban volt). Annevel ott aludtunk, mert nem akartunk megint a toparton zokogva ratalalni. Orulet. Nem ez volt az elso ilyen eset, de az embert ujra es ujra kepes megrazni, mert annyira erzi, hogy tehetetlen. Mit lehet ilyenkor mondani? Vigasztalni nem lehet, mert nem azert sir, mert valami bantja. Hanem csak ugy. A tanarok be is hivtak minket egy beszelgetesre, hogy kikerdezzenek (mit erzunk, miben tudnak/-unk ok/mi segiteni, gondot okoz-e nekunk, hogy neha felugyelni kell ra, stb.). Szoval zajlik az elet, sose unatkozom. Szerdan voltunk Århusban is (az egyetlen pozitiv dolog ebben a billentyuzetben, hogy rajta van ez a harom dan betu: æøå), ket no eloadasat neztuk meg az afrikai gyerekekrol, aztan meg setaltunk egyet. A pizzeriaknak nagy sikere volt, ugyanis a 3 napig ehezo csoport nagyon elvezte, hogy mar csak par ora van hatra es ehetnek megint, ezert egyfolytaban arrol beszeltek, hogy hogyan, mikor es mit fognak rendelni. Vagy 20-an kezdtek a koplalast, de kb. csak 5-en maradtak a vegere, akik tenyleg becsulettel vegigcsinaltak. Anders pl. 6 kg-t fogyott! Elkepeszto. Ja es a heten volt megegy program: *Get* the Højskole *Better*. Ennek az volt a lenyege, hogy csinalni kellett valamit, amivel legalabb 1 embernek jobb lett. Hogy mi lett jobb, az attol fugg, hogy mit csinaltunk. Mi pl. Lukas lavalampajat hasznaltuk tabortuznek es enekeltunk mellette, meg csokit ettunk es kakaot ittunk. A "mi" alatt a "Death by chocolate" clubot kell erteni - Maria, Nicoline, Anne es en. De barki szabadon csatlakozhat. Ha hoz sutit:). Ami pedig A relative jo bandamat illeti, keszul a cd-nk (ma is jatszottunk a szuloknek es bereklamoztuk magunkat), raadasul a musikkal is fol fogjuk venni az osszes szamunkat cd-re, szoval 2 cd-vel megyek haza:). Suti. Jovo heten pedig mar itt lesznek Agicaek...