Ålborg

Pénteken összeszedelőzködtünk, fölpakoltuk a matracokat és a 3 ládányi kaját a kisbuszba, aztán elindultunk Århusba, hogy fölszedjük Lenát és vele együtt elautókázzunk Ålborgba. Az útra Adricen kívül szerintem senki nem emlékszik, mert mindenki aludt, neki viszont vezetni kellett:). A rendkívül intelligens GPS (british english női hanggal) elkoordinált minket az egyetem... mögé. Ez csak azért volt gond, mert Denis (akivel az egyetem előtt kellett találkoznunk) csak 10 perces telefonos instrukciók után talált meg minket. Megmutatta, hogy hol fogunk lakni, aztán visszamentünk vele a városba szétnézni. Túl sok látnivaló nincs, ugyanolyan, mint az összes többi dán város, csak kicsit talán kaotikusabb: útjavítások, egy irányú utcák tömkelege (szegény GPS lady 2 percenként közölte, hogy "we are calculating"), toldott-foldott aszfalt (igen, kicsit otthon éreztem magam:)), de a parkok szépek és van folyójuk is. Estére mindenesetre nem fáradtunk el, ráadásul csatlakozott hozzánk Jeppe is (tavalyi szemeszterről ismerjük), úgyhogy mindenképp valami mozgalmas dologhoz akartunk kezdeni, így aztán táncversenyt rendeztünk:P. Persze nem normális tánccal, hanem van egy ilyen kínai-távol-keleti játék, ahol... á mindegy, inkább megmutatom:)

Szombaton hajnali 10 órakor már föl is keltünk és meglátogattuk Denist az egyetemen. Mivel igazándiból egyikünk sem tudta, hogy mi is konkrétan az az FDF, aminek mi most segíteni fogunk, ezért tartott nekünk egy kis előadást. Megtudtam, hogy ez egy olyan keresztény szervezet, amely fiatalokat és családokat gyűjt egybe, hogy aztán együtt játsszanak, nevessenek és jól érezzék magukat. Egyszóval programokat szerveznek (két szó - mindegy). Március 29-ére pl. egy nagy összejövetelt, ahol a lényeg az, hogy segíteni kell Indynek, Annának és Jonasnak megtalálni a nagyapjukat (Indiana Jonest), aki be lett zárva valahova. Nyilván sok akadályt kell leküzdeni, mire rátalálnak és nekünk ezeket az akadályokat kellett előkészíteni. Festékszóróval kabátokat festettünk, leveleket hajtogattunk és pecsételtünk, bogarakra betűket rajzoltunk és köteleket daraboltunk. Igazából semmi nagy munkánk nem volt, ők mégis hálásak voltak, hogy segítettünk, ezért kaptunk vacsit:). Amikor hazaértünk, megintcsak a táncolós-nyomkodós ketyeréket vettük elő (valahogy nagyon élveztük ezt a dolgot), aztán filmet néztünk. Eurotrip. No comment... Vasárnap már nem alhattunk olyan sokáig, mert 10 órakor kezdődött a móka. Persze mi sem akartunk kimaradni, ezért részt vettünk a játékokon és begyűjtöttük a szükséges szavakat és információkat, amelyekkel kitölthettük a rejtvényt. Íme egy-két videó: A fociról:

A "mocsárról" és Silviáról: A labdalocsolásról: A napot egy közös játékkal zártuk, aztán irány a szállásra, vacsi és haza. Estére mindenki jól elfáradt, másnap ráadásul reggeli gyűlés, szóval nem kellett sokáig keresni az ágyat:).

Túl a felén

Zsiráf ügynök jelenti, hogy túllépett a 10. héten, s így átbillent a mérleg: kevesebb van előtte, mint amennyin már túl van. Pont ezért úgy döntött, hogy Aliennel (Silvia) elindul ha nem is világot, de Dániát látni. A terv megvan, hétvégén az első támaszpont Ålborg lesz. Remélhetőleg be tudják cserkészni Adricet és miután elfogták, rá tudják venni, hogy vigye el őket Skagenbe és Frederikshavnba is:). A Koppenhága-expedíció megvalósításához már van jelenkező a sofőr posztra, úgyhogy lassan minden összeáll a kém-akció tökélyre fejlesztéséhez. A kondíció szinten tartásához hétfőn a falmászást, kedden a túrázást, szerdán a fogócskázást, csütörtökön pedig a röplabdázást választotta. A szerdai interkulturális közös este keretében alkalma nyílt behatóbban megfigyelni a külföldi kémek itteni tevékenységét is. Módszerük rendkívül egyszerű: játékos feladatoknak álcázott teszteknek vetik alá a dánokat, amelynek során behatóbban tudják tanulmányozni viselkedésüket. Az alábbiakban egy titkos kameraállásból fölvett jelenet látható:

Norvégia - 7. nap

Elérkeztünk a kirándulás végéhez. Reggel összecsoma- goltunk, majd pedig levakartuk a viaszt a sílécekről, aztán visszaszolgáltattuk a kölcsönzőnek. Mivel innentől fogva délig szabad program volt, ezért a srácok kitalálták, hogy egy műanyag szánkó-szerű valamivel lecsúszkálnak a lejtőn. Persze az volt a lényeg, hogy minél extrémebb legyen a dolog. Végül már a pólót is levették, de szegény Anders valahogy mindig megtalálta azt az egy darab fát, ami ott volt az útban:)

Morten még rajta is túl akart tenni, ezért még a gatyát is letolta:) No ez volt az a pillanat, amikor már a földön fetrengtünk a nevetéstől.

Lina látva a srácok eséseit nem merte kipróbálni ezt a műanyag-csúszkát, de egy "extrém-zacskós" csúszással azért megpróbálkozott. Nem sok sikerrel:)

Miután mindenki kellőképp átázott és átfázott, visszaballagtunk ebédelni. Ezt követően már csak a csomagok felpakolása maradt hátra és elindultunk hazafelé. A 7 órási kompjáratra épphogy fölfértünk, de ez az út koránt sem volt olyan kellemes, mint odafelé. Hullámzott meg ringatózott az egész fedélzet és én olyan szinten tengeribeteg lettem, hogy az utolsó két órában 5 percenként néztem az órámat, hogy ott vagyunk már? Anne még dedalont is vett be, mert ő is elég rosszul volt, de igazából nem sokat segített a dolog. Amikor végre megérkeztünk Hirtshalsba, az volt az első dolgunk, hogy kiszálljunk a minibuszból és élvezzük, hogy nem mozog alattunk a talaj:). Hajnali negyed 2-re már otthon is voltunk. Olga szerencsére még nem aludt, mert ők is kb. 2 órával előttünk érkeztek vissza az angliai-brüsszeli kirándulásukról. Az élménybeszámolókat viszont inkább következő napra tartogattuk:).

Norvégia - 6. nap

A csúcs (majdnem) meghódítása. Reggelire visszatértek a többiek, és mivel elég nagyot küzdöttek, ezért Jørgen Erik szabad programot hirdetett. Akik akartak, befizethettek az alpesi sízős pályára, vagy elmehettek Rjukanba, a legközelebbi városba (konkrétan a Kvitåvatn nevű tónál voltunk) wellness-szállodába vagy elmehettek túrázni. Mi Annevel ez utóbbit választottuk (szegény még kedden nekiment egy oszlopnak, így az utóbbi két napban feküdt az ágyban, pihentette és jegelte a térdét), mivel síelésről hallani sem akartunk, a környéket viszont szívesen megnéztük volna. Miután átkeltünk a tavon fogalmunk sem volt róla, hogy hol vagyunk, így az út további részében sok hasznát vettük a térképnek, pl. le tudtam ülni rá és nem ázott át a nadrágom:). Egy nagy kereszteződésben viszont megpillantottuk a következő feliratot: Gausta Toppen. No ez az irány jó lesz. És mentünk, mentünk, mentünk. A kék 23-as jelzést követve (amiről utóbb kiderült, hogy nem túrista útvonal, szóval nem véletlen nem találkoztunk senkivel:)) eljutottunk egészen magasra. Már annyira közel voltunk a hegycsúcshoz, hogy úgy döntöttünk meghódítjuk. Mivel ösvény persze nem vezetett fölfele, ezért elindultunk a térdig érő hóban. Később már annyira meredek volt a dolog, hogy a cipőnk orrát a jeges részbe vágva jutottunk csak előrébb, végül pedig már négykézláb, körmökkel kapaszkodva haladtunk. Légvonalban már csak kb. 500 m választott el minket az áhított toronytól, viszont már dél volt, ezért fölhívtuk Jørgen Eriket és közöltük, hogy nem érünk vissza ebédre. Amikor meghallotta, hogy hol vagyunk, megtiltotta, hogy tovább menjünk. Őszintén szólva nem is lett volna sok energiánk folytatni az utat, ráadásul csomó fickót láttunk hegymászó felszereléssel, nálunk pedig a ruhánkon kívül csak egy mobil volt. Kissé csalódottan, de azért nekirugasz- kodtunk a visszaútnak, ami valahogy sokkal gyorsabbnak tűnt, mint a fölfelé vezető. Este persze mi is bekerültünk a nap legjobb storyjai rovatba (mindig szavaztunk és a legjobb történet főszereplője elnyerte következő napra a Fleming által fölajánlott rózsaszín vándor-sapkát). És végre részt vehettem a nevető-esten is. Eddig is tudtam róla, hogy van ilyen, de még sose próbáltam ki. Az a lényeg, hogy körben állunk és különböző gyakorlatokat végzünk, amelyek közben nevetni kell. Ez eleinte erőltetetten megy, a végére viszont már mindenkinek szívből jön a kacaj. Anders az utolsó gyakorlat után fél órán keresztül nem bírta abbahagyni a röhögést, mi meg rajta nevettünk:). Ez volt az egyik legjobb nap.

Norvégia - 5. nap

Síelés szempontjából az utolsó és egyben legjobb nap. Az 1-es és 2-es csoport még délelőtt fölszedelőzködött és elindult egy kb. 4 órás túrára hegynek föl. Nem nehéz kitalálni, hogy nekem nem tudtak volna akkora összeget mondani, amiért velük tartottam volna:). A 3-asokkal és Fleminggel elindultunk egy számomra nagyon laza útra (nekik viszont ez volt a leghosszabb). A feladat ugyanaz, mint kedden, csak itt már rendelkezésre állt egy szép nagy gödör a tűzrakáshoz. Nagyon családias volt a hangulat, összesen 11-en maradtunk a házaknál. Szolidaritásból azért 3-an úgy döntöttünk, hogy ha már a többieknek a hóba vájt lyukban kell aludniuk, akkor mi pedig kinn alszunk a sátorban. Ezt csak hárman vállaltuk be, mint utóbb kiderült, nem véletlenül. Amíg ugyanis náluk kb. -1 fok körüli volt a hőmérséklet, a sátorban ez -8 alá süllyedt! A kamerám és a mobilom egész csütörtökön a fagyhalál állapotában szenvedtek és csak péntekre voltak hajlandóak visszanyerni eredeti színeiket és funkcióikat. De ez is egy olyan élmény volt, amit az ember nem élhet át akármelyik nap:).

Norvégia - 4. nap

Félidő, az abszolút mélypont. Hosszú túrára mentünk. Nagyon hosszúra. És végig fölfelé. Nem tudom említettem-e már, de a fölfelé-menetet nem nekem találták ki:). Fújt a szél. Nem kicsit. Nagyon. Amikor teljesen sima talajon álltam, magától elindult alattam a léc! A csontjaimon éreztem, hogy átáramlik rajtuk a levegő. Amikor megindultunk elég meredeken a hegynek, 3 választási lehetőségem volt: vagy a karjaimat terhelem le és megpróbálok egyenesen fölbattyogni, vagy a talpaimat teszem végérvényesen tönkre és fölkacsázok, vagy egyszerűen fogom és lecsatolom a sílécet:). Természetesen a küzdőszellem élt bennem, ezért ebben a sorrendben végigpróbáltam az imént felsoroltakat. Amikor már odáig jutottam, hogy na akkor gyaloglás következik, akkor döntöttem el, hogy nem érdekel ki mit mond, szerdától 3-as csoport leszek. Ez a gondolat kicsit erőt adott, viszont ekkor jött az, amire nem számítottam. A túra ugyanis túl hosszú volt ahhoz, hogy hazaérjünk ebédre, ezért ott kinn a 2-3 méteres hóban kellett ásni egy gödröt, amibe le is tudtunk ülni és tüzet is tudtunk gyújtani. Iszonyatosan hideg volt és a tűz persze nem akart égni, mert minden fa, amit találtunk nedves volt. Mindazonáltal megfogalmazódott bennem, hogy ebben az iskolában az embernek szó szerint megtanítják, hogy a jég hátán is megéljen. Végül persze happy end lett és lett tüzünk is, meg el is indultunk hazafelé. Már csak egy rész volt hátra, ami föltette az i-re a pontot a "hét legrosszabb napja" címért folyó versenyben: egy nagyon síkos lejtő, ahol már előző nap is estem egyet. Föl voltam készülve rá, hogy most is valami hasonló élményben lesz részem, viszont arra nem, hogy a tüdőmre fogok ráesni, aminek következtében 2 percig alig kapok levegőt. Nem voltam egyedül az érzéssel, Lena is eljátszotta ugyanezt. Rájöttem, hogy az a baj, hogy nem tudok fékezni, úgyhogy az út hátralévő részében Miával ezt gyakoroltuk. A végére már egész jól belejöttem. Ezen a napon két új dán szót tanultam: øm (esetünkben izomláz, egyébként érzékenység) és vabel (vízhólyag):).

Norvégia - 3. nap

Az előző napi bemelegítés után a hétfőt egy rövidebb túrával kezdtük. A rövidet úgy kell érteni, hogy olyan 6-8 km. Gyaloglásban ez nem sok, de amikor jég van alattad és síkos síléceken állsz, amikkel föl kell caplatni a csekélynek épp nem nevezhető buckákra, akkor ez koránt sem olyan vicces dolog. Fleming volt a vezetőnk és mindig elöl haladt, aztán bizonyos pontoknál mindig összevárta az egész csapatot. Volt is rá szükség, mert eléggé szétszakadtunk. Főleg én. Ezt a kacsajárásos-mászós dolgot nem nekem találták ki. Nagyon nem. Úgy égett a talpam egy idő után, hogy elég komolyan elgondolkoztam rajta, hogy jobb lenne visszafordulni, de mivel nem ismertem se a terepet, se Fleming szándékait (vagyis hogy mennyit kell még menni), így úgy döntöttem inkább küzdök. Az túra végén visszatértünk a kiindulási ponthoz, ami azt jelentette, hogy folyton lefelé kellett siklani. Hogy hogy maradtam talpon végig, még mindig nem tudom fölfogni, mindenesetre sikerült:). Nagyon boldog voltam, amikor megtudtam, hogy a délutáni program nem kötelező, inkább játék jellegű. Én inkább fölvállaltam a fotós-videós szerepét. Vicces volt nézni, ahogy a többiek esnek-kelnek:). Végre nem én. Ez persze nem kárörvendés, csak jó tudni, hogy másnak se olyan könnyű. Az volt a feladat, hogy le kell küzdeni 5 egymás után következő buckát. Ez nyilván elég kemény térdmunka, ami elsőre senkinek nem sikerült, a végére viszont már egész jól belejöttek. A következő videón Morten pl. már majdnem teljesíti a feladatot:

Ezek után egy másik helyszínen egy kis ringatózós-sízős technikát kellett elsajátítani, amit egy közös sátorépítés követett. Este pedig mindenkinek kijárt a jól megérdemelt masszázs és relax, valamint a süti:).

Norvégia - 2. nap

Vasárnap. Délelőtt az volt az első dolgunk (persze reggeli után - üres hassal nem csinálunk semmit), hogy beviaszozzuk a síléceket (hogy megfelelően csússzanak). Három félét használtunk - kéket, lilát és pirosat. Fontos a sorrend, először a mínusz fokokra specializálódottat kell fölkenni, aztán a fagypont körülit és végül a plusszosat. Amikor ezzel megvoltunk, véletlenszerűen csoportokba lettünk osztva és három különböző helyszínen kezdtük el a bemelegítést. Jørgen Erikkel a kacsalábas-síléces hegy- mászást és a lesiklást, Fleminggel a nyomvonalon lévő "futást" és haladást, Gryvel (Fleming lánya) pedig a talpon maradást és mozgást gyakoroltuk. Ebéd utánra pedig kialakultak az ügyesség szerinti csoportok: 1. akik tudnak síelni, 2. akiknek nem megy nagyon rosszul, de nagyon jól se, 3. akiknek még életükben nem volt síléc a lábukon. Nos én ez alapján inkább a 3-asba tartoztam volna, de a tanárok úgy döntöttek, hogy a 2-esben a helyem. Meg is lepődtem, hogy ilyen sokat néznek ki belőlem és délután be is bizonyítottam, hogy nincs igazuk: annyit estem és keltem, hogy már ekkor összeszedtem a kék-zöld foltjaim felét:). Az "edzés" végén ki is nyilatkoztam, hogy szeretnék átkerülni a kezdőkhöz. Jørgen Erik meggyőzött, hogy maradjak, amiért (közvetve) meg is kapta a maga "büntetését": a srácok megfürdették a hóban:) - persze nem ezért, de számomra ez megfelelő jóvátétel volt. Este megint játszottunk: két lánynak ruhát kellet cserélni két sráccal (hálózsákokban). Szerencsére még a højskoleból hoztunk sütit is, amit egy csésze tea mellett elmajszolgattunk a jó melegben...

Norvégia - 1. nap

Március 14-én, szombaton hajnali 5 órakor beültünk 26-an két kisbuszba és egy kocsiba, és elindultunk Hirtshalsba, ahonnan komppal áthajókáztunk Larvikba. A Skagerrak azért elég széles "szoros" (az út majd' 4 óra), viszont annyi a látnivaló, hogy nem is volt idő bejárni. Végig abszolút plázában éreztem magam: üzletek, kajáldák, szuvenír, kávézók és játszóház a gyerekeknek. Na meg persze a kilátás se semmi: végtelen tenger apró hullámokkal és amikor már közeledtünk a partokhoz, elénk tárult a végtelen fehérség. Megérkeztünk a télbe. Hát még mikor megpillantottuk a Gausta Toppent, ott már több, mint 2 méteres volt a hó! Az első dolgunk persze az volt, hogy beszerezzük a kölcsönzőből a síléceket és síbakancsokat a hétre. Bőven vacsoraidő volt, mire kipakolhattuk a cuccainkat és Fleming körbevezetett minket a helyszínen. Biliárd, szauna, ping-pong, tv-szoba - kicsit se volt ám luxus:). Mi persze nem ebben a nagy épületben laktunk, hanem kisebb faházakban, de pont ettől volt olyan családias a hangulat. Este fél 9-kor tartottunk egy összejövetelt, ahol játékos feladatokkal szórakoztattuk magunkat. A srácoknak pl. időre kellett megenniük egy-egy kenyeret vagy minél több csokigolyót a szájukban tartani, stb. A két "új embernek", Grynek (Fleming lánya) és Paul Eriknek (Jørgen Erik barátja) neveket kellett tanulniuk, hogy a hét hátralévő részében tudják, hogy kikre kell felügyelniük. Hát mit ne mondjak, nem igazán volt szükségünk ringatásra az este:).

Péntek 13.

Jól indul ez a 20. év:). Már össze se tudom számolni, hogy hányan köszöntöttek föl a mai napon, mindenesetre mind a magyarok, mind a dánok kitettek magukért. Otthonról sms-t, e-mailt és iwiw-üzeneteket kaptam, itt pedig énekeltek nekem és ha nem is tortát, de sütit kaptam (csak 12 gyertya volt, mert ennyi van:)). Anne-től pedig kaptam egy igazi Dannebro-t (vagyis dán zászlót). Jól esett, hogy ennyi embernek eszébe jutottam. No persze a viccelődés sem maradt el, miszerint vénasszony vagyok és immáron kiléptem a tinédzser-korból, ráadásul a szarkalábak is ott vannak már a szemeim alatt:). Mindenesetre ha minden év olyan, amilyennek indul, akkor ez a 20-as nagyon jó lesz. Kezdetnek pl. tartok egy hét szünetet a blogban, ugyanis szülinapi ajándékként átruccanok Norvégiába síelni egy hetet:P.

Laden (nem Oszama, hanem FDF:))

Kedd reggel 9-kor csomagokkal fölpakolva készen kellett állnunk egy 3 napos erdei túratáborra. Meg is volt, mindenki bakanccsal, vízlepergetős gatyával és hátizsákkal fölszerelkezve szállt föl a buszra, amely elvitt minket a kiindulási ponthoz. Kicsit gyanús volt nekem, hogy mindig balra kanyarodunk és az összes körforgalomnál az van kiírva, hogy Silkeborg 5 km. Aztán egyszer csak befordultunk a fürdőhöz. Mindenki értetlenkedő arccal figyelte a dolgot. Nem egészen arra számítottunk, hogy úszni fogunk (habár a lapon rajta volt, hogy vinni kell fürdőruhát). De ugyanezzel a lendülettel vissza is kanyarodtunk az útra. Nevettünk egyet, mert ez volt a csel, mi meg jól beugrottunk:). Az igazi megdöbbenés viszont csak ez után jött, tudniillik megint a városban voltunk és a busz megállt a vasútállomásnál. Karsten leszállított minket, adott egy-egy borítékot a csapatvezetőknek (még hétfőn lettünk beosztva 5 hülye nevű formációba: Geltun, Nagasan, Djengis, Gefion és Haldum - ez utóbbi volt a mienk) és ott hagyott minket, ugyanis az első feladat közös volt: irány Århus. Kicsit szkeptikusan, de azért fölszálltunk, irány a város. Kerestünk egy videothekát, ahol megkaptuk a feladatcsomagunkat. Kérdésekre kellett választ találni (hány m magas a városháza tornya? milyen betű van a szélmalmon? kinek az alkotása a szobor a botanikus kertben? stb.), aztán visszavonatozni Rybe, ahonnan elbuszozni Himmelbjerg- gårdenbe (innen már csak 1 km lett volna a "hegy", de sajnos nem oda mentünk), ahonnan tovább gyalogolni kb. 15 percet az FDF Ladenig. (Az FDF egy olyan szervezet, amely fiatalokat üdültet.) No itt már rendesen benn voltunk az erdőben, úgyhogy végülis azt kaptuk, amit vártunk, csak volt az elejében egy kis csavar. Először azt kellett eldöntenünk, hogy ki hol alszik. Lehetett faházban (szalmán) vagy bivuakban (tulajdonképp a földön vagy fákon, ahol kifeszítesz magad fölé egy vízálló anyagot) vagy sheltersben (ez az a kis faház, amiben nem lehet fölülni, mert bevered a fejed). Én ez utóbbit választottam és nem bántam meg (szerintem mi fáztunk legkevésbé az éjszaka). Este a vaksötétben volt egy kis tájékozódási futás, aztán amit megtaláltunk (betűt vagy formát, amit valamilyen számnak kellett megfeleltetni), azt be kellett írni egy sudokuba és utána az üres részeket kitölteni. Mivel elég nehéz volt, sokan nem tudták megoldani és ezért a csapatok megpróbáltak együtt dolgozni. Mi viszont megfejtettük és úgy adtuk le a papírt, mint a Haldum megoldását. A többiek ezért mérgesek voltak ránk, hogy mért nem csatlakoztunk hozzájuk és akkor mindenki együtt "nyerhetett volna". Jonas nyugtatólag nekiállt gitározni és énekeltetni minket. Ez jó megoldásnak minősült:).

Másnap azzal kezdtük, hogy megbeszéltük, hogy ez nekik rosszul esett, hogy mi így különcködünk (holott szerintem teljesen fair play volt), úgyhogy szerdán már közösen láttunk neki a feladatoknak. Délelőtt játszottunk: Jonas mindenkinek bekötötte a szemét, elvezérelt minket távol egymástól és kaptunk egy-egy számot. Nem beszélhettünk és így kellett megtalálnunk a mellettünk levőket, s így összességében a helyes sorrendet. Először elkezdtünk tapsoloni, hogy tudjuk hol vannak a többiek, aztán pedig kopogtunk a másik kezén. 32 perc alatt megoldottuk a problémát:) Délután "favágóversenyt" rendeztünk (Nikolaj és Jesper küzdenek):

Este pedig minden csapatnak 4 állomást kellett teljesíteni: 1. hegymászós felszereléssel áthúzni két embert egy "szakadék" fölött, 2. egy baromi nehéz valamit fölcsévélni (kb. 70%-os volt az emelkedő, aminek a tetejére szerettünk volna feljutni), 3. egy négyszög közepébe fölállítani egy cölöpöt kötelek segítségével (a négyzetbe nem léphettünk be), 4. éjszakai tájékozódási futással rejtvényt fejteni. A második feladatra 0-40 pont közötti értékeket kaptunk (a 100-ból), mivel szerintem senki nem fogta föl teljesen, hogy mit és hogyan kellene csinálni:) Csapatépítés szempontjából mindenesetre jó volt a program, főleg hogy utána kaptunk csokiöntetes gyümölcsöket. Csütörtökre már csak a takarítás maradt és a szalmaégetés. Ebédre már vissza is értünk a højskoleba, ahol kipihenhettük az előző két nap fáradalmait (éjszakánként tűzőrzés is volt, szóval nem mondhatnám, hogy sokat aludtunk). A lázas készülődés Norvégiába majd holnap kezdődik.

Vocal Line és feminizmus

Már hallottam Dánia legjobb jazz bandáját, hallottam népzenét is, most itt volt az ideje, hogy megismerjem Dánia 3 legjobb kórusának egyikét, a Vocal Line-t. Ők az århusiak, a másik kettő ålborgi és københavni. Mindenesetre olyan hangjuk van, hogy dobtam egy-két hátast a koncertjükön. A bámulatba esés igazából már reggel elkezdődött, amikor találkoztam a folyosón egyik-másik énekelgető-dúdolgató hölggyel (20 és 50 között) és a titkárnős kinézetük ellenére olyan tisztán szólt a hangjuk még a legmacerásabb ugrásoknál is, hogy nem akartam elhinni, hogy belőlük jön:). Fölvettem pár dolgot, de nem sikerültek túl jól, viszont a youtube-on fönn van pár számuk, ami jobban átadja a hangulatot. És mindezt csak a hangjukkal hozzák össze, szóval szájdobos is van (férfibe és nőbe is). A 4. videón egyébként egy hirtelenszőke srác énekel szólót, a Shrekből a Hallelujah-t. Ő Simon, a højskolénk zenetanára. Engem mindenesetre meggyőztek. Nálunk kicsit kevesebben voltak, kb. 8 ember hiányzott, de ezek a számok is elhangzottak:

• http://www.youtube.com/watch?v=muLN5cCHEE8
• http://www.youtube.com/watch?v=mvvBhpbKoGQ
• http://www.youtube.com/watch?v=QUnZOC1Rus0
• http://www.youtube.com/watch?v=sYHqipvtOWQ&feature=related
• http://www.youtube.com/watch?v=4m08fZ1dEaI&feature=related

És egy kis ráadás csak nekünk:

Este mi is énekeltünk a lányokkal (nyilván nem azonos színvonalon) egy feminista dalt, tudniillik Dániában a nőnap a piros harisnyásokra való emlékezés, de nem nagyon ünneplik. Olga teljesen ki volt akadva, hogy pedig Ukrajnában ez milyen romantikus dolog, meg munkaszüneti nap, ha hétköznapra esik, meg mindenütt virág, itt meg még azt se mondják, hogy boldog nőnapot. Hát nekem is kicsit kiábrándító volt, de az otthoniak legalább nem felejtettek el felköszönteni:).

Én és a német

Ma már nem akartam több bejegyzést írni, de ezt még muszáj. Fölmentem facebookra és Lukas rám írt. A következő beszélgetés zajlott le (ő a kék): "hej, was machtst du? hy, ich schreibe nur kk und probiere meine Bilder einzuladen/oh, nicht einladen:) hoch oder runter hoch/ und ich lese dein Buch wo bist du? in meinem Zimmer in dem Buch oh, ich habe nur 20 Seiten gelesen". (Szabad fordításban: mit csinálsz? csak írok és próbálom meghívni a képeimet, oh, nem meghívni fel vagy letölteni fel, és a könyvedet olvasom hol vagy? a szobámban a könyvben oh, még csak 20 oldalt olvastam.) Azt hiszem most már értem, hogy mért értjük mindig félre egymást Bogival. Ez a német nyelv speciális sajátossága, hogy ilyen félreérthető:).

Tavasz

Végre március van és habár mi még nem sok változást észlelünk, a hóvirágok már kibújtak, úgyhogy kutya kötelességünk hinni nekik. Ezen gondolatmenetet alapul véve megtartottuk pénteken a tavaszi partynkat, ahova a belépés csak és kizárólag színesen volt lehetséges. A feketét és fehéret megpróbáltuk teljesen száműzni az estére, ami nyilván elég nehéz, de próbálkozni lehet. A vacsora kivételesen fél 7-kor kezdődött és mivel úgy volt megterítve, mintha esküvőn lennénk, ráadásul Trina mellett senki nem ült egy darabig (számot kellett húzni és oda kellett leülni), ezért valaki nagy okosan kitalálta, hogy Trina a menyasszony és várjuk a vőlegényt. Mivel Jesper a sört osztogatta, így utolsónak ült le és láss csodát, Trina mellé. No innentől ők voltak a jegyes pár, de vették a lapot és amikor Jesper véletlen megkoccintotta a poharat, kiköveteltük, hogy mondjon tósztot. Föl is állt és tényleg beszédet tartott, utána pedig ketten fogták a tortaszedőt és azzal vágták föl a fagyis sütit. Később a caféban Martin lagzis számot játszott a zongorán, úgyhogy mindenki körbe állt, az "ifjú pár"-nak pedig táncolnia kellett. A végén pedig a srácok fölemelték Jespert és levágták mindkét zoknijának a végét:). Azt hiszem sejtem, hogy ez mit jelképez, de nem lövöm le a poént... Ezek után jól összeragasztottuk egymást szivecskés szalaggal és földíszítettük magunkat papírvirággal. Valahogy e körül volt az a pillanat, amikor úgy éreztem, hogy én most elmegyek aludni. Belépve a szobába egy aranyos képeslap fogadott: "Hallo... Aludj jól! Remélem élvezted az estét. Szeretlek." Természetesen Olga írta, mivel ő nem volt ott a partyn, vacsi után elment aludni. Majd nőnapon megköszönöm valahogy:).

Ismét Århusnap

Csütörtökön elmaradt a szokásos program, helyette sulibusszal átruccantunk Århusba, mivel most vannak a nyílt napok az egyetemen - végül is sok dán azért jött a højskoleba, hogy legyen ideje eldönteni, hogy hol szeretne tovább tanulni. Mivel én az épületeket már láttam a múltkor, ezért inkább valami másra voltam kíváncsi: az óvárosra. Nehezen tudnám elképzelni, hogy mondjuk Budapest belvárosában találjak egy skanzent, de itt pontosan erről van szó. Olyan az egész, mint egy kis falu, amit körbeépült egy város. Régi, tipikusan germán házak (mindegyiken egy-egy céhcímer), vásártér és egy nagy épület a közigazgatásnak, vizimalom, libák, kacsák, szekerek, fogadók és fazonra nyírt kertek. Nagyon hangulatos kis hely, főleg mert lett volna belépő, de mi belógtunk, így ingyen megúsztuk az egészet:). Ezzel el is ment a délelőtt, úgyhogy beültünk a Mekibe (utánanéztem, tényleg így írják) és mivel vettünk 4 kakaót, kaptunk egy 5-et is. Ráadásul találkoztunk magyarokkal. Goranga, mosolyogj! No comment... Végre sikerült vennem egy normális farmert, ami nem cicanaci és nincs rajta mindenféle csilli-villi, meg direkt szakadás. Rá volt írva az ára forintban is, csak hát az két hónappal ezelőtt volt érvényes, amikor 1 kr = 35 Ft volt, most meg már 43-nál tartunk... Silviával egyfolytában dán zászlós pólót vadászunk, de eddig még sehol nem sikerült rábukkannunk, de ha egyszer találunk egy szuvenírboltot, akkor tuti fölpakoljuk magunkat bögrével, táskával és minen lehetséges dologgal. Na mondjuk majd az április 1-jére leszek kíváncsi, hogy hogy reagálnak a dánok, amikor minden zászlót lecserélünk svájcira a suliban:).

Gruppen seks :)

Szerda reggel a basic danish csoport feladata volt a morgensammling (vagyis nekünk kellett valamit kitalálni a reggeli közös fél óra eltöltésére). A lényeg csak az volt, hogy nem lehetett angolul beszélni, csak dánul. Aki angolul beszélt, azt elfogta a nyelvrendőrség (Lukas). Én voltam a kaszinó és kockajátékot játszottunk, amit őszintén szólva nem igazán értettek meg, de nem baj, legalább hozzám gyűlt a sok zseton:). Este pedig a közös program keretében minden csoportnak együtt kellett összehozni valami produkciót. Nos ez néhol elég érdekesen sikerült. Elsőként Bjarke és társai a højskole igen közkedvelt dalainak egyikét énekelték a Sangbogból:

Később egy másik, szintén rongyosra játszott slágert kicsit átköltve hallhattunk, majd Lukasék jöttek: "gruppen seks", vagyis a hatos csoport - gondolom nem kell magyarázni, hogy kihasználták a szójátékot - és árnyjáték keretében "erotikus táncot" (inkább vicces volt, mint erotikus:)) és miegyebet adtak elő. (Ezt is fölvettem, de miután visszanéztem, úgy döntöttem, hogy azért a blogra mégsem kéne föltenni.) És ekkor elérkeztünk hozzánk. A mi alapötletünk Jesper és a youtube keverékéből származott - röviden a story: Martin és Ketil találnak egy kupacot az erdőben és ki akarják deríteni, hogy milyen állattól származik, ezért megmutatják Dr. Pjuskebusknak. (Legutóbbi kirándulásunk alkalmával Jesper látott valamit a földön, megfogta és kijelentette, hogy még friss, ezért M és K története abszolút ideálisnak bizonyult kedves csapattársunk cikizéséhez:)). A vicces az volt az egészben, hogy nekem dánul kellett reppelni:) - nem hosszú szöveg, én vagyok a 3. a refrén után, - valamint a "kórussal" azt énekelni, hogy: vi skal get en lort fra et dyr (ha szépen szeretném mondani, akkor: szerezzünk állati ürüléket:)). Persze bevontuk a közönséget és a zsűrit is (Jesper, Olga, Camille) a gondolkodásba és végül Jespernek kellett megfejteni a nagy kérdést. Mivel túl hosszúra nyúlt a dolog, így nem teszem föl az egészet, de a lényeg szerintem ennyiből is "átjön":).

A mindent elsöprő előadás viszont az 1. csoporté volt. Ugyanis. Søren minden egyes vacsinál bejelenti, hogy Setlers (ez valami társasjáték) a nappaliban 5 perc múlva. Már egyenesen hiányoljuk, ha nem mondja. Mivel 3 Sørenünk van, ezért neki még a megkülönböztető jelzése is az lett, hogy a Setlers Søren. Innentől már azt hiszem érthető, hogy mért énekli azt, hogy "Jeg er en setlersmand":).

Miután lement az összes műsorszám, szavazni kellett. Amíg a zsűri számolt, addig mi a bandával zenéltünk, majd Bjarke és Anders énekelt egy helyi körökben ismert számot: Du er min store kærlighed (Te vagy a nagy szerelmem). Természetesen hatalmas sikert arattak és a végén a közönség követelte a "csókot, csókot", de meg kellett elégedtünk egy puszival:).

A versenyt Setlers Søren és csoportja nyerte (ajándékot is kaptak), majd pedig mindenki ment aludni, mivel másnap irány Århus!

B szakasz - 2. harmad

Igen, tudom, hogy hihetetlen, de már túl vagyok dániai küldetésem első harmadán. A második szakaszban kicsit minden más lesz, mint eddig. Először is jött vagy 15 új tag, akiket minél gyorsabban próbálunk integrálni (a deriválás túl könnyű lenne, azzal már nem is foglalkozunk:)). Számomra meglepő módon a legtöbb ember friluftos lesz (ez a természettel foglalkozó csoport - kirándulások, szabad ég alatt alvások, biológia). Minden csoportban kb. 10 fő körüli a létszám, ennél viszont 20 fölött van. Ebből is látszik, hogy a skandinávok mennyire szeretik a természetet. No mondjuk nem csodálom, mivel ma közös ismerkedős programként olyan szép helyre mentünk, hogy csak tátottam a számat. Egy olyan tavat sétáltunk körbe, aminek annyira kristálytiszta a vize, hogy ebből csinálják a vodkát, meg simán lehetett belőle inni. Tényleg jobb, mint a csapvíz:). És ok, hogy itt nincsenek hegyek, de valahogy mégsem olyan unalmas a táj, igenis van látnivaló és el lehet fáradni a túrázásban is. Ez volt a kültéri program, vacsi után pedig (egy gyors bankhoz biciklizést követően) nem volt kórus, hanem vegyes csoportokat kellett alkotnunk (legalább egy külföldi, egy új ember, egy sjællandi, egy fyni - összesen 3 van - és a többiek). Különböző feladatok voltak, aztán pedig süti. Az esti biliárd természetesen nem maradhatott el, habár Anne-vel már elég fáradtak voltunk, így nem igazán hoztuk a formánkat és kétszer is kikaptunk, de holnap visszavágó:). Ja és a nap híre: lehet, hogy én vagyok túl konzervatív, de hogy ebben a suliban minden tanár homokos, ez már azért kicsit sok nekem. Adricnek pár héten belül lesz az esküvője az élettársával, akit csak úgy viccesen úgy hív, hogy "my wife" (természetesen férfiről van szó). Jonasról is azt pletykálják, hogy barátja van és nem barátnője. Tulajdonképp az egyetlen tanár, akiről biztosan tudjuk, hogy hetero, az Jan Erik, mivel ő itt lakik a suli mellett a feleségével és a két tündéri aranyos gyerekével. Szóval érdekes ez a Dánia...

Cooper

Szóval vasárnap, azaz ma (mivel kihagytam a brunchot) elég éhes voltam, így boldogan mondtam igent a lányok invitálására, miszerint menjünk be a városba sütizni. Fel voltam rá készülve, hogy az otthoni áraknak többszörösét kell majd fizetnem, de hogy egy fél szelet csokitorta és 3 dl forró kakaó 2400Ft legyen! Áucs. No nem baj, gondoltam ezt is egyszer próbáljuk ki, úgyhogy adjuk meg a módját. Jött a pincér, fölvette a rendelést, de nem ám kis cetlikre firkantgatott, dehogy is. Elővette szépen az ipodot és kikereste a kért dolgokat, majd mellérendelte, hogy miből mennyit. Így aztán abszolút ellenőrizhető, hogy mennyit tett zsebre:). Az viszont furcsa volt, hogy nem lehetett forró csokit kapni, csak forró kakaót. A lányok fölvilágosítottak, hogy nem is baj, mert a forró csoki olyan szokott lenni, mint egy folyékony süti, szóval ivásra kb. nem alkalmas massza. No nem baj, megint tanultunk valamit. Ja és borravaló itt is van, ha jól értettem olyan 8%.

Itt a farsang, áll a bál...

És valóban. Mindenki lázasan készülődött a szombat esti (nem, nem lázra, hanem) karneválra. 8-kor egy felvonulással kezdtük. A beépített emberek dobokkal elindultak az alsó szinten, aztán mindenki kinn állt a szobájának ajtajában és csatlakozott a felvonulók egyre növekvő seregéhez. Ez azért volt jó, mert így mindenki megcsodálhatta a többiek ruhakölteményeit. Voltak nagyon jó ötletek is, sőt volt akit nem ismertem föl:). No mondjuk ezt annyira nem volt nehéz elérni, mert az előző szemeszter diákjai is itt voltak, őket pedig értelemszerűen nem láttam még soha életemben. De ez nem baj, legalább lehetett új arcokkal találkozni. A felvonulás a nagy előadóban fejeződött be, ahol a délután tanult szambát próbáltuk meg feleleveníteni.

Ezek után megválasztották a legjobb és legrosszabb jelmezeket (a méhecske, a focidrukker és a bohócok nyertek, két srác pedig, akik nem öltöztek be egyáltalán, ők lettek az utolsók), majd két cukorral töltött hordót kezdtünk el felváltva püfölni. Ennek az a lényege, hogy minél többet ütjük, annál gyengébb lesz, végül szétesik és össze lehet szedni alóla a sok-sok nyalánkságot:).

Ezek után fogalmam sincs mi történt kb. fél 12-ig, mert elmentünk a csajokkal biliárdozni és felköszöntöttük Diegot is (20 lett). Mindenesetre mikor visszamentem, már a caféban folytatódott a party. Jó ötlet volt, mert sokkal hangulatosabb hely, mint a nagyterem. Itt a szokásos székes játékba csöppentem (mindig eggyel több ember, mint amennyi szék), aztán pedig tánc és csocsó 3-ig. 3-kor zárás, másnap takarítás. Ez a legjobb rész, kb. háborús katasztrófához hasonlít az egész suli. És persze az én csoportom van beosztva hétvégi takarítóbrigádnak. Mivel én fél 11-ig aludtam (ezzel kihagytam a brunchot - reggeli és ebéd összevonva), így kimaradtam a café takarításból, csak a folyosókba és a konyhába csatlakoztam be. Ezek után pedig.... á, ez már egy új bejegyzés lesz;).