Igen, igen, mostanában kevesebbszer írok, de többet. Összevonom kicsit a dolgokat, mert tényleg összetartoznak. No hát akkor kezdeném a péntekkel. Ill. ha jobban belegondolok már szombat hajnali egy volt, mikor pizsamában lenn ücsörögtem a højskole ajtajában és vártam Ágicát és Győzőt, akik szép lassan elgurultak a suli előtt. Erre kirohantam az út közepére, hogy integessek nekik, de szerencsére rájöttek, hogy vissza kell fordulni, úgyhogy megtaláltak. Mivel 16 órás vezetés után elég fáradtak voltak, ezért a beszélnivalót másnapra hagytuk. Reggelinél rögtön azzal kezdtem, hogy bemutattam Zsebibaba ügynöknek pár megfigyelés alatt álló személyt, majd pedig körbejártuk a bázist. Bagoly ügynök mint tudjuk éjszakai ember lévén megvárta az ebédet a fölkeléssel:). Ekkor viszont már Szabival is találkozhattak és együtt elindultunk Ålborgba. Elég hamar ott voltunk, ezért elautókázgattunk egy órát a környéken, aztán megtaláltuk Millát (a magyar csaj a másik højskoleból), meg végül az emberkét is, akinél a jegyeink voltak, így aztán nyugodtan mehettünk be a sportcsarnokba. Furcsa volt, hogy kb. 5000 dán üldögél, 2-300 magyar beöltözve, síppal, dobbal felszerelkezve áll és már a meccs előtt fél órával kántálja az ETO-dalokat.
Hatalmas élmény volt egy igazi szurkolótábor részévé válni. Pörgettük a zászlókat, mondókákat tanultam, a vezérszurkoló mindig intett, hogy mikor mit mondjunk, szóval egy nagyon szervezett dologról volt szó. A dánok kifejezetten féltek tőlünk, pedig az égvilágon semmit nem csináltunk azon kívül, hogy énekeltünk, kántáltunk és tapsoltunk. A biztonsági őrök először mindenfelé szétszórtan álltak, a meccs végére viszont mind odagyűlt hozzánk:). Az előttünk levők olyan ijedt arccal néztek ránk, mintha attól félnének, hogy a következő pillanatban rájuk rontunk. Nagyon viccesek voltak. A dán szurkolók között is volt ugyan egy-kettő, akik dobbal jöttek, de a többség úgy nézte végig a meccset, mintha színházban ülnének és csak a góloknál volt éljenzés, de az is csak úgy módjával. Itt jönnek ki az igazi kulturális különbségek. Én mindenesetre nagyon élveztem a magyar táborban lenni. Az elején még mindenki arról beszélt, hogy milyen jó lenne egy döntetlen, merthogy Görbe nem játszik és hogy akkor a csapat már nem is ér sokat. Aztán amikor kiállították a 17 éves csajt, aki helyettes irányító volt, no akkor meg aztán már tényleg nagy volt a riadalom, mert fej nélkül maradt a csapat, ráadásul 6 emberrel kellett játszanunk. És hogy így is sikerült 2 góllal megverni a dánokat, hát az mindenki számára valami csoda volt. A meccs végén a magyar tábor még vagy fél órát ugrált, meg pacsizott a játékosokkal, meg az edzővel, meg egymás nyakába borult, pedig a dánok már mind elmentek. A biztonságiak akkor már látták, hogy nem vagyunk vandálok, úgyhogy már csak mosolyogtak rajtunk. De nagyon nagy élmény volt, tényleg fantasztikus. Nem találok igazán szavakat, beszéljen a kép:
Miután kiünnepeltük magunkat és kértünk autogrammot, hazaautóztunk. Elbúcsúztunk Ágicáéktól és belevetettük magunkat a coctailpartyba. Ditta zenekara játszott nekünk egész este, sőt még hajnalban is. Eleinte ülve hallgattuk a lassabb számokat, aztán ahogy begyorsultak, úgy pattantak föl az emberek is és kezdtek el táncolni. Gerdával és Oljával csocsóztunk is és oda jött egy dán srác besegíteni. Valakinek a vendége volt, de szegény vagy már be volt rúgva, vagy nem tudom, de nem akarta elhinni, hogy külföldiek vagyunk:). Kb. 5-ször monduk el neki, mire fölfogta, hogy csak én beszélek dánul, de ez nekem se anyanyelv. Szóval jókat nevettünk a lassú fölfogásán:). 1 után viszont én elballagtam aludni, mert azért hosszú volt a nap. Állítólag hajnali háromkor pár emberke baromi hangosan énekelt a folyosónkon. Tőlem akár a fülembe is ordíthattak volna. Azt se vettem észre, hogy Olja fölkapcsolta a lámpát, meg zörgött, ilyen szempontból elég szelektív hallásom van:). A reggel elég későn kezdődött, olyan dél körül, aztán pihenés képpen elbuszoztunk a Himmelbjerghez. No hát erről azt kell tudni, hogy Dánia második legmagasabb pontja, a maga 147 m-ével. A név egyébként "égig érő hegy"-et jelent:). Erik nem a tetején tett ki minket, hanem közel a vízhez, mert a kanadásoknak (a suli után néhányan elutaznak 10 napra Kanadába) vissza kellett kajakozniuk a højskolehoz. Erre páran elkezdtek nyafogni, hogy jaj ne már, most akkor nekünk föl kell sétálni? Mit ne mondjak, menni kellett vagy kb. 200 m-t olyan 5-10%-os emelkedőn. Ajaj, most mi lesz?:D Hát a tetőn már voltak olyan megjegyzések is, hogy hát itt már nehezebb lélegezni... Ezt inkább nem kommentálnám:). A kilátás viszont nagyon szép és van egy kis park is, ahol lehet játszani, meg heverészni, meg lehet túraösvényen barangolni, szóval jó kis hely. A legmagasabb pontot viszont még mindig nem láttam...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése