Koppenhága

No csak hogy teljes legyen a kép, befejezem a históriát. Pénteken megvolt a búcsúvacsora, aztán pedig nekünk kellett valami műsorral készülni, ami nagyon vicces és izgalmas lett. Volt quiz, meg színház, meg ének, meg minden egyéb ilyenkor szokásos dolog. De nagyon jól éreztük magunkat, aztán persze még folytattuk a beszélgetést sokáig. Szombaton aztán megvolt a könnyes búcsúvétel és fölszálltunk a vonatra a két belga lánnyal. Koppenhágában már várt ránk Rajesh, így aztán könnyű volt megtalálni a szállást. Gyönyörű szép, hatalmas házuk van, jó nagy kerttel, meg egy kutyával. Először kicsit meglepődtem, amikor megláttam a szüleit, merthogy a srác indiai, ők meg nagyon dánok. Aztán persze tisztáztuk a dolgokat, hogy mindhárom gyereküket tulajdonképp örökbe fogadták és ők sem édes testvérek, szóval bonyolult a dolog:). Mindenesetre 5-re visszamentünk az állomásra, aztán onnan a főtérre, mert ott találkoztunk az Evelienekkel és elmentünk egy nagy körútra a városban. Megnéztük a kis hableány szobrát is, meg kb. az összes nevezetességet, úgyhogy estére, amikor meglátogattuk Sørent (Silkeborg Højskoles társunk), már nagyon fáradt voltam. De azért jó volt találkozni pár emberrel (Sara, Ulrik, Camille, Johanna), meg beszélni velük, hogy kivel mi van. A válasz általában az volt, hogy hát mostmár elkezdenek tanulni vagy dolgoznak még egy évet valahol. Másnap Rajesh nem jött velünk, de azért föltaláltuk magunkat nélküle is és elmentünk hajókázni egyet, meg végigmásztuk a Glyptotek-et, ami olyasmi mint egy kép és szobortár. Érdekes volt, csak nagyon nagy, ezért aztán jól megéheztünk. Ki is feküdtünk egy parkba enni, ahol aztán majdnem el is aludtunk:). Estére pedig meg voltunk hívva mindannyian (mondanom sem kell, hogy a fogyókúrámnak annyi), sőt a lányok még ott is alhattak a 2. emeleten velem. Szóval igazán rendesek voltak velünk és nagyon vendégszeretőek. Az anyuka pedig dán nyelvészprofesszor, úgyhogy már ki is használtam a lehetőséget és kértem egy névjegykártyát, hogy majd legyen hova küldeni a diplomamunkámat javításra:). Hétfőn már semmire nem volt idő, csak beszélgetni egyet, aztán fölszállni a metróra és leszállni a reptéren. Ott persze várni kellett sokat, de jól esett végre egy kis magyar szót hallani a gépen. Itthon persze kicsit bajban voltam, mert egy darab magyar fillérem se volt, csak dán koronám, azzal meg elég nehéz bkv-jegyet venni:D A poén kedvéért azért megpróbálhattam volna... Mindenesetre megint csak jól éreztem magam Dániában, és már kicsit úgy érzem, hogy ott is otthon vagyok.