Utóhang és köszönetnyilvánítás

Kedves Olvasóim!

Ezúton szeretnék köszönetet mondani az ügynöki munkákért, az építő megjegyzésekért és mindenfajta segítségért, amelyet a küldetés során tőletek kaptam.

Majom és Gnuuu ügynökök dániai munkásságáról sajnos nem született meg a jelentés, de a képek tanúskodnak tevékenységükről. Zsebibaba és Bagoly ügynökök itteni jelenlétének viszont külön bejegyzést szenteltem, így az ő tetteik örökre kőbe vésve (vagy legalábbis papírra) megmaradnak az utókornak tanulságul.

Köszönöm az otthoni társak msn-jelentéseit, valamint a Rózsaszín Párducos levél aláíróinak lelkes rám-gondolását. Köszönöm a "zöld-lepedő" osztag kiemelkedő teljesítményét "a kolesz gondol rád" fedőnevű akció során.

Köszönöm szüleimnek és nővéremnek, hogy kijöttek értem.

Köszönöm Levinek a matek-segítséget. Köszönöm Audreynak a rendszeres tájékoztatást és lelkisegélyt.

Végül, de nem utolsó sorban, köszönöm a Silkeborg Højskole összes diákjának és tanárának ezt a gyönyörű félévet, amely mindörökre megmarad szép emlékeim között.

Ha valakit kihagytam, akkor köszönöm a megértését.

Zsiráf

Hazaút

Szombaton reggel hajnali fél hatkor lemásztunk a kocsihoz, bepakoltuk az utolsó cuccokat és a mezítláb, pizsamában kijövő csajoktól elbúcsúzva nekiindultunk Németországnak. Érdekes volt, hogy nem fogom látni őket többet. Ill. lehet, hogy fogom, csak nem éppen napi szinten. A határt átaludtam, sőt Hamburgot is, úgyhogy mire fölébredtem, már a gyönyörű szép Wernigerodeban találtam magam. Megnéztük a várat, ahol a fickó olyan gyorsan beszélt, hogy nem tudtam fordítani, csak valami nagyon minimális részét a szövegnek. A városban kicsit ugyan elkavartunk, de azért nagy nehezen megtaláltuk a kocsit és Berci (a GPS-ünk) elvezetett minket Drezda mellé, a szállásra. Másnap Königstein várát ostromoltuk meg, ami nem volt egy könnyű móka, habár lifttel jutottunk föl a tetejére. Ilyen nagy várat még életemben nem láttam, tehát már csak ezért is megérte ellátogatni ide. Ezek után már csak tankolni álltunk meg, ill. amikor már elhagytuk Győrt, akkor vacsiztunk is egyet. Végre magyaros ízek! Ez már nagyon kellett. Amikor hazaértem és beléptem a házba, teljesen olyan érzésem volt, mintha ezt a félévet csak álmodtam volna. Mintha el se mentem volna. Nagyon furcsa volt, de legalább fél év után először a saját ágyamban alhattam:).

Az utolsó vacsora

Természetesen ezt csütörtökön kellett megejteni, csakhogy stílusosak legyünk:). Sok program volt, rengetegen énekeltek vagy mondtak szöveget, köszönetet, stb. Mi is eldaltuk a musikkal a szokásos repertoárt, de most már volt olyan hangulat, hogy majdnem mindenki nekiállt táncolni. Jonassal terveztük, hogy bedobjuk a It's time to say goodbyet, de mivel már így is hajnali egykor lett vége a fellépéseknek, ezért sztortnóztuk a dolgot. De az igazi móka a vacsi után, a nagyteremben kezdődött, amikor a tanárok előadták a diákparódiákat. Végigröhögtük az egészet, iszonyat jók voltak! És az összes tanár benne volt, sőt még a titkárnő is! Nagyon el voltak találva a karakterek (egy kivétellel) és a szituációk is. Elmondani nem lehet a poénokat, meg persze ezekhez itt kellett lakni, szóval tisztában vagyok vele, hogy ez csak nekem jelent valamit (főleg, mivel dánul van), úgyhogy meg se próbálok videót föltenni, de higgyétek el, hogy jó volt:). Pénteken, vagyis ma pedig Viborgot mutattam meg Zanyéknak, majd pedig nagytakarítottunk az egész suliban. Mindenki összecuccolt, úgyhogy a folyosókon már megmozdulni se lehet. De most is egész nap a búcsúbeszédemen gondolkoztam és végülis összeszedtem a bátorságot és kiálltam a nagyérdemű elé:). Mint ahogy az már lenni szokott, nem egészen azt mondtam, amit beterveztem, de nagy sikerem volt, mindenkinek tetszett az a pár gondolat, amiben összefoglaltam a félévet. De sajnos most már sajnos tényleg It's time to say goodbye...

Skagen és a Det relativt gode band

No hát kérem szépen Zsiráf ügynök régi vágya teljesült kedden és eljutott Dánia legészakibb területének legészakibb városánál is északabbra, vagyis a legészakibb pont legészakibb csücskébe. Ez már annyira északon volt, hogy néha már fél lábbal a tengerben, másik fél lábbal az óceánban állt:). Annyira jól néz ki ez a rész! Ott állsz a csücsökben és az orrod előtt folyik össze a Balti-tenger és az Atlanti-óceán és ott csapnak össze a hullámok - mert ugye az egyik jobbról, a másik balról jön. Nagyon jó! Igaz, volt egy két lökött gyerek, akik beleálltak néha a képbe, meg ruhástól ugráltak a melegnek nem igazán mondható (kb. 6-8 fokos) vízbe, de azért nem tudták eltakarni az egész kilátást, úgyhogy lett pár jó képünk. Láttunk világítótornyot is, meg nagy dán zászlót, meg odafelé megnéztük Frederikshavnt, ami nagyon szép, csak szeles, meg néhol olyan halszag van, hogy azt megszokni nem lehet, meg találkoztunk egy magyar fickóval, aki kinn dolgozik, meg visszafelé még Hirtshalsban is megálltunk nézelődni és fotózni az óceánt, meg láttunk sok szélkereket, meg tehenet, meg lovat, meg, meg, meg:). Szóval jó volt. Ma pedig befejeztük a musikkal a pályafutásunkat, fölvettünk mindent, amit kellett, sőt, alkalmat kerítettünk a Det relativt gode band koncertjére is (aki nem tudná, ez az én együttesem). Sikerült fölvenni az egészet (LIVE), szóval most már tuti lesz CD, meg videó is, mert arról meg Zap gondoskodott, borítót meg már csináltunk a múltkor az erdőben, úgyhogy most boldogság van, mert végülis minden meglesz, amit szerettem volna:). A nap tetőpontjaként pedig ellátogattunk Yding Skovhøjhoz, ami hát hogy őszinte legyek, nem egy nagy cucc. A repceföld közepébe beállítottak egy tornyot és az ott a csúcspont. De nem ilyen kimagasló valami, hanem tényleg egy mező közepén egy ici-picit magasabb rész. Szóval mostmár értem, hogy mért szeretik jobban a dánok Himmelbjerget. Sokkal büszkébbek rá és joggal. De nem baj, mostmár legalább itt is voltam. Ezzel együtt kiteljesedett a legek tára számomra: voltam Dánia legészakibb, legnyugatibb és legmagasabb pontján. Holnap egy keleti rész következik, Århus megint. Én már vagy 5-ször láttam, de Zanyék még nem, szóval irány az óváros!

Utolsó hetek

No hát az előadásunk nagyon jól sikerült. És a többieké is. Így utólag visszagondolva a pár kicsit unalmas óra és a hajnalig való próbák ellenére meg vagyok elégedve a témahét eme 3 napjával. A képek beszélnek igazából. Nagyon jó ötletek voltak, főleg az érzékelés-színház tetszett. Ha ittak valamit a szereplők, nekünk is inni kellett, amikor WC-re mentek, akkor meg bedobtak közénk egy bűzbombát, hogy érezzük a szagokat, amikor meg fáztak, akkor hideg követ kellett szorongatnunk. Szóval jó ötleteik voltak. A táncosok is jók voltak, meg a doboz-színházasok is. Ők még rímbe is szedték a mondanivalójukat, úgyhogy külön plusz pont. Az dalosok meg nagyon viccesek voltak. A macska és az egér házasságának jól ismert meséjét kicsit átírták, így a "cicalány" folyton megcsalta szegény egeret, aki végül egyedül maradt a lakásban és az "All by myself"-et énekelte. Ők is használtak egy-két szóviccet, pl: mis kat (itt: lány macska) - min skat (én édesem). Este aztán még volt egy játék, de én már eléggé kifáradtam az előző két napban, úgyhogy inkább erőt gyűjtöttem a csütörtökre, amikor is elmentünk Versterhavet-hez, vagyis a nyugati parthoz strandolni. Igen, 22 fokban. Az óceánhoz, ami volt vagy 8-10 fokos. És volt, aki fürdött. Őrület. Lábbal én is belemásztam a vízbe, de az bőven elég is volt:). Pénteken a főtéren zenéltünk, mert pénzt gyűjtöttünk Ghánának, valamint szombaton volt egy aukció is, ahol a még meg sem lévő CD-nket megvette egy srác 10 rugóért!!! No ez volt az a pillanat, amikor eldőlt a már rég megfogalmazott kérdés bennem: a dánok nem normálisak, de jó fejek:). Az esti paraszt-bulihoz viszont egy ilyen hét után már végképp nem volt hangulatom, úgyhogy inkább bedőltem aludni, hogy másnap kipihenten fogadhassam anyáékat. Sikerült. Már vacsi előtt itt voltak, úgyhogy este még el is tudtunk menni sétálni egyet a tó körül. Csak arra az esetre, ha az út alatt nem fáradtak volna el rendesen. Ma meg a város volt a fő téma (közbeiktattam Lukas vizsgáját, amin asszisztálnom kellett), aztán meg tátva maradt a szánk, mert kaptunk egy 510 koronás parkolási büntetést egy olyan dolog miatt, ami az ég világon sehova nem volt kiírva, így még az se lett volna elég, ha dán vagyok, még helyinek is kellett volna lennem! Szóval jól megszívtuk, de tanultunk az esetből, ingyen parkolóba nem állunk többet, mert nem tudjuk, hogy mit kell megnyomni, hogy érvényesítve legyen az ott tartózkodásunk. Szóval inkább fizetünk egy keveset, de ennyi büntetést még egyszer nem szeretnénk. No mindegy. A délután már kellemesebben telt, mert egy fél órás úszás után (most 1 km-t sikerült) elmentünk a Himmelbjerghez. Nagyon szép hely, de a legmagasabb pont még hátra van:).

Egy félig-meddig jó hétvége

Hát csúfosan elvertek minket a dánok. Az ezüst is szépen csillog, csak amikor mi 26-24-re nyertünk Ålborgban, ők meg 26-23-ra Veszprémben, akkor az tulajdonképp egy gólt jelent. Ezt viszont sajnos 5 év múlva senki nem fogja megkérdezni, hogy no és mennyi volt a különbség, a lényeg, hogy Viborg lett a bajnok. Ettől függetlenül fönntartom, hogy az ETO-nál nincs jobb csapat, mert Görbicz ugye nem játszott:). No mindegy, majd jövőre. Ugyanez vonatkozik a Eurovision-re. Magyar nem volt, viszont az észt testvéreink 6-ak lettek, a norvégok pedig elsők, úgyhogy egy év múlva ilyenkor megyek Zolit látogatni:). Ha pedig még nem lenne elég nemzetközi ez a blogbejegyzés, akkor megjegyezném a szombat esti Asian Sensation-partyt. Mindenkinek be kellett öltözni valami ázsiai cuccba, úgyhogy a szamurájtól kezdve a gésán át a buddháig minden volt. Ja és találkoztam "Anna jóképű bátyjá"-val:). Egyszer láttam róla egy képet és azt mertem mondani, hogy jól néz ki, ezért Anna most egész héten ezzel szívatott, hogy jön ám a bátyja, úgyhogy most bevethetem magam:). Egyébként jófej srác, de annyira hasonlít a tesójára, hogy az valami őrület. Ráadásul szerintem én vagyok a magasabb:P. Szóval lemondtam a lehetőségről, köszönöm szépen. A vasárnapot csupa fölösleges dologgal töltöttük, ugyanis esett az eső és majd szét fagytam a szobánkban is, ma viszont már ragyogó napsütés van és meleg. No a meleget úgy kell érteni - mert tudom, hogy otthon 30 fokok vannak -, hogy olyan 15 fok és nincs szél:). Azért az autóba Dittavel még nem fülledtünk be Århus fele. Út közben fölszedtük Mariannet és leparkoltunk a zenei konzervatóriumnál. Fölszenvedtük magunkat a lépcsőn a két dobbal (amikre semmi szükség nem volt, csak kellett egy állvágy a tehénkolompnak) és bepakoltunk a vizsgaterembe. Annyira bírtam, hogy az összes tanár mosolygott, meg megdícsért minket, meg még meg is tapsoltak. Itt tényleg az az érzése az embernek, hogy arra kíváncsiak, hogy mit tudok és nem arra, hogy mit nem. Komolyan jól éreztem magam a vizsgán - igaz, hogy nem engem kellett bírálniuk, de akkor is. Szívesen megnézném, hogy hogy folyik a tanítás, mindenesetre ha hasonlít erre, amit tapasztaltam, akkor én kijövök MA-ra:). No de visszakanyarodva a højskolehoz, most 3 napon keresztül színházasdi van megint, de nem olyan, mint amilyen a szerepjáték volt, hanem most más dolgokat lehet kipróbálni. Egyelőre viccesnek ígérkezik a dolog:).

18. hét

Hát immáron nagyon közelgünk a jólét végéhez, már csak 2 hét és már mennem is kell haza. Viszont még tuti, hogy vissza fogok jönni, mert nem láttam Koppenhágát! Milyen már, hogy itt élek egy fél évet és nem látom a fővárost! Ha másért nem is, de ezért vissza kell jönni:). Azért sopánkodok itt ennyire, mert csak a music klass és a kunst maradtak itthon kedd-szerdán. A többiek a friluft (outdoor life) kivételével, akik két napos kajaktúrára mentek, elutaztak Koppenhágába. Mi meg csak hogy csináljunk valamit, átruccantunk Århusba. Itt már voltam vagy 4-szer, szóval már egész otthonosan mozgok a városban:). Meglátogattuk Mariannet (az egyik zenetanárunkat, aki egyébként most megkért, hogy segítsek neki hétfőn, mert vizsgázik), meg elmentünk egy jazz-koncertre. Szerdán meg elkezdtük fölvenni a számainkat a musiccal, mert még így se biztos, hogy mind a 3-ra jut idő. Először szörnyen hamisan énekeltem, de csak azért, mert semmi hangszer nem volt, csak dob. Úgy meg hát elég nehéz eltalálni a kezdőhangot. Ma szerencsére újravettük és most már rámondhatom, hogy hibátlan:). Apropó zene. Tegnap néztük az Eurovision-nek az elődöntőjét. Ilyen jó elődöntő szerintem az utóbbi 3-5 évben nem volt. No persze vannak kivételek. Pl. nem tudtam, hogy ki fog szerepelni Magyarország szineiben, de izgatottan vártam és már előre tapsoltunk a dánokkal, hogy na majd most jönnek a magyarok. Erre valami Zoli Ádokot nyomnak be, aki a mellett, hogy angolul énekel, egy annyira 12 egy tucat számot választott, hogy már az első pillanatban az arcomra fagyott a mosoly és megállapítottam, hogy ok emberek, idén se jutunk be. Szombaton viszont együtt szurkolhatunk az észteknek Gerdával. A dánoknak csak azért nem, mert ők is csodaként élték meg, hogy bejutottak (szintén tucat-szám). De ami ennél sokkal fontosabb program szombatra, hogy nézni kell a kézilabdameccset! "Az ETO-nak győzni kell, az ETO-nál nincs jobb csapat!":)

Kézilabda, coctailparty és Himmelbjerg

Igen, igen, mostanában kevesebbszer írok, de többet. Összevonom kicsit a dolgokat, mert tényleg összetartoznak. No hát akkor kezdeném a péntekkel. Ill. ha jobban belegondolok már szombat hajnali egy volt, mikor pizsamában lenn ücsörögtem a højskole ajtajában és vártam Ágicát és Győzőt, akik szép lassan elgurultak a suli előtt. Erre kirohantam az út közepére, hogy integessek nekik, de szerencsére rájöttek, hogy vissza kell fordulni, úgyhogy megtaláltak. Mivel 16 órás vezetés után elég fáradtak voltak, ezért a beszélnivalót másnapra hagytuk. Reggelinél rögtön azzal kezdtem, hogy bemutattam Zsebibaba ügynöknek pár megfigyelés alatt álló személyt, majd pedig körbejártuk a bázist. Bagoly ügynök mint tudjuk éjszakai ember lévén megvárta az ebédet a fölkeléssel:). Ekkor viszont már Szabival is találkozhattak és együtt elindultunk Ålborgba. Elég hamar ott voltunk, ezért elautókázgattunk egy órát a környéken, aztán megtaláltuk Millát (a magyar csaj a másik højskoleból), meg végül az emberkét is, akinél a jegyeink voltak, így aztán nyugodtan mehettünk be a sportcsarnokba. Furcsa volt, hogy kb. 5000 dán üldögél, 2-300 magyar beöltözve, síppal, dobbal felszerelkezve áll és már a meccs előtt fél órával kántálja az ETO-dalokat.

Hatalmas élmény volt egy igazi szurkolótábor részévé válni. Pörgettük a zászlókat, mondókákat tanultam, a vezérszurkoló mindig intett, hogy mikor mit mondjunk, szóval egy nagyon szervezett dologról volt szó. A dánok kifejezetten féltek tőlünk, pedig az égvilágon semmit nem csináltunk azon kívül, hogy énekeltünk, kántáltunk és tapsoltunk. A biztonsági őrök először mindenfelé szétszórtan álltak, a meccs végére viszont mind odagyűlt hozzánk:). Az előttünk levők olyan ijedt arccal néztek ránk, mintha attól félnének, hogy a következő pillanatban rájuk rontunk. Nagyon viccesek voltak. A dán szurkolók között is volt ugyan egy-kettő, akik dobbal jöttek, de a többség úgy nézte végig a meccset, mintha színházban ülnének és csak a góloknál volt éljenzés, de az is csak úgy módjával. Itt jönnek ki az igazi kulturális különbségek. Én mindenesetre nagyon élveztem a magyar táborban lenni. Az elején még mindenki arról beszélt, hogy milyen jó lenne egy döntetlen, merthogy Görbe nem játszik és hogy akkor a csapat már nem is ér sokat. Aztán amikor kiállították a 17 éves csajt, aki helyettes irányító volt, no akkor meg aztán már tényleg nagy volt a riadalom, mert fej nélkül maradt a csapat, ráadásul 6 emberrel kellett játszanunk. És hogy így is sikerült 2 góllal megverni a dánokat, hát az mindenki számára valami csoda volt. A meccs végén a magyar tábor még vagy fél órát ugrált, meg pacsizott a játékosokkal, meg az edzővel, meg egymás nyakába borult, pedig a dánok már mind elmentek. A biztonságiak akkor már látták, hogy nem vagyunk vandálok, úgyhogy már csak mosolyogtak rajtunk. De nagyon nagy élmény volt, tényleg fantasztikus. Nem találok igazán szavakat, beszéljen a kép:

Miután kiünnepeltük magunkat és kértünk autogrammot, hazaautóztunk. Elbúcsúztunk Ágicáéktól és belevetettük magunkat a coctailpartyba. Ditta zenekara játszott nekünk egész este, sőt még hajnalban is. Eleinte ülve hallgattuk a lassabb számokat, aztán ahogy begyorsultak, úgy pattantak föl az emberek is és kezdtek el táncolni. Gerdával és Oljával csocsóztunk is és oda jött egy dán srác besegíteni. Valakinek a vendége volt, de szegény vagy már be volt rúgva, vagy nem tudom, de nem akarta elhinni, hogy külföldiek vagyunk:). Kb. 5-ször monduk el neki, mire fölfogta, hogy csak én beszélek dánul, de ez nekem se anyanyelv. Szóval jókat nevettünk a lassú fölfogásán:). 1 után viszont én elballagtam aludni, mert azért hosszú volt a nap. Állítólag hajnali háromkor pár emberke baromi hangosan énekelt a folyosónkon. Tőlem akár a fülembe is ordíthattak volna. Azt se vettem észre, hogy Olja fölkapcsolta a lámpát, meg zörgött, ilyen szempontból elég szelektív hallásom van:). A reggel elég későn kezdődött, olyan dél körül, aztán pihenés képpen elbuszoztunk a Himmelbjerghez. No hát erről azt kell tudni, hogy Dánia második legmagasabb pontja, a maga 147 m-ével. A név egyébként "égig érő hegy"-et jelent:). Erik nem a tetején tett ki minket, hanem közel a vízhez, mert a kanadásoknak (a suli után néhányan elutaznak 10 napra Kanadába) vissza kellett kajakozniuk a højskolehoz. Erre páran elkezdtek nyafogni, hogy jaj ne már, most akkor nekünk föl kell sétálni? Mit ne mondjak, menni kellett vagy kb. 200 m-t olyan 5-10%-os emelkedőn. Ajaj, most mi lesz?:D Hát a tetőn már voltak olyan megjegyzések is, hogy hát itt már nehezebb lélegezni... Ezt inkább nem kommentálnám:). A kilátás viszont nagyon szép és van egy kis park is, ahol lehet játszani, meg heverészni, meg lehet túraösvényen barangolni, szóval jó kis hely. A legmagasabb pontot viszont még mindig nem láttam...

A nagy visszatérés

Végre van gépem. És netem is. Már csak a hang hiányzik, meg az adobe reader és akkor már minden olyan mint volt. Majdnem. De legalább hasonlít. No hát szerdán tulajdonképp nem csináltunk semmi izgalmasat azon kívül, hogy meglátogattuk Mariat Viborgban. Először a rossz kórházba mentünk, mert a pszichiátria máshol van, de végülis egy-két plusz kanyar után rátaláltunk. Már kiengedték az intenzívről, ami jó jel. Kedélyileg még nem az igazi, de reméljük utolsó hétre visszatér a suliba. Kb. egy órát töltöttünk vele, aztán jönnünk kellett vissza vacsizni. Estére mindenesetre eléggé elfáradtunk Annevel, ezért youtubeon Monthy Pythont néztünk valamint egy eget verően értelmes szőke nős klippet, amit muszáj megosztanom veletek:

• a fekete lovag
• my boobs are okay

Ezek után persze muszáj volt megmutatnom neki a "cuki vagyok"-ot, amely kb. hasonló értelmi színvonalon van. No ez volt az a pillanat, amikor úgy döntöttünk, hogy itt az ideje elmenni aludni:) Ui: elképesztő, hogy tulajdonképp egy hétig nem volt gépem és folyton a billentyűzetre panaszkodtam, mostanra viszont annyira megszoktam, hogy folyton fölcserélem a sajátomon is:).

Kenutùra esövel és dán vizsga

No hat ennyi ekezetet sikerult osszehoznom, hogy legalabb a cim ugy-ahogy jo legyen. Dehat reszletkerdes. No vasarnap del korul elindultunk kenuturazni. Szerintem parszor mar emlitettem, de most is csak megerositeni tudom, hogy a danoknal fafejubb nepseget nem igazan tudok elkepzelni. Ugyanis mar akkor zuhogott az eso, amikor meg el se indultunk. Nem baj, beterveztuk, megyunk. Hat jo. De ha esetleg nem lenne eleg az a vizmennyiseg, amit a felhokbol kapunk, akkor meg van egy szokokut is a tavon, ami alatt termeszetesen at kellett, hogy kenuzzunk, mert az vicces. Tenyleg az, alairom, de amikor az ember farmerban van es mindenfele vizallo cucc nelkul (ok, meg indulas elott magamra huztam egy szemeteszsakot - nem rohog, komolyan), akkor azert ez majdnem folert egy toba ugrassal. A taj viszont gyonyoru volt, en itt akarok lakni Silkeborgban. A gazdag reszlegen persze, ahol lehet sajat kulonbejaratu kacsam, meg kis kanalis, meg zold ovezet, meg gyonyoru kert, meg meg meg. Szoval maga a hely fantasztikus volt, ahol kenuztunk, csak hat azert 10 km utan az ember mar kicsit faradt. Es at van fagyva, mert az osszes ruhaja vizes es az eso nem hogy elallt volna, de meg rakezdte. Es akkor meg epitsunk bivuakot, ahol tudunk majd aludni. Merthogy kinn aludtunk a szabadban. Mindenhova akkor kell menni, amikor jol esik:). Hat most igazan nagyon jol esett, de en mar annyira faztam, mert a nadragom combkozepig vizes volt es a folsom ket karjabol, meg a nyakabol csavarni lehetett a vizet, szal en a kis fahazban aludtam, ami csak annyival volt jobb, hogy a fold felol nem jott a hideg. Reggel, mikor folvettem a meg mindig vizes zoknimat, melegnek erezte a labam. El lehet kepzelni, hogy hany fokos lehetett... De legalabb mar nem esett tovabb. Viszont fujt a szel. Mar csak 4 km volt hatra hazaig. Silvia meg kitalalta, hogy menjunk a to kozepen, merthogy hatszel van es az segit. Aha hogyne. Fel pillanatra abbahagytuk az evezest es majdnem korbefordultunk. No itt mar rajott, hogy lehet, hogy megiscsak jobb a szelcsend es evezzunk ki a parthoz. Vegulis Thomas csak haromszor vetette fol ezt az otletet, de nem gond. Azert hazaertunk. Persze a majd´ 15 km-es evezes utan marha sok kedvem volt menni uszni, de azert mentem. Estere kicsit elfaradtam es mar 11-kor lefekudtem, mert tudtam, hogy masnap danbol vizsgazunk. A magnohallgatas es a szovegertes egyutt 91% lett, a leveleim kozul meg csak az egyiket tudom, hogy ossz ket hiba van benne. A masik level meg a szobeli majd jovo het kedden derul ki. De azert hagy legyek mar kicsit buszke, hogy csak ert ez a Dania valamit, ha mar itt ilyen jo vagyok, otthon meg meg epphogy atmentem a vizsgan:). Igaz, hogy ez nem nyelvvizsga szint, de mindenesetre papirom lesz rola, hogy van nyelvtudasom. Azert ez is valami:).

No ez a honap is jol indul...

No hat kerem szepen. Nem veletlenul nincs ekezet, tudniillik meghalt a gepem. Nem tudom mi lett vele, de nem reagal, nem indul es egyaltalan semmi eletjelet nem hajlando adni. Szoval most a konyvtarba jarok netezni, vagyis ertheto, hogy nem irtam blogot egy ideje. Ez a dan billentyuzet viszont katasztrofalis. Nem is gondoltam volna, hogy az teljesen automatikusan jon, hogy az ember nem hasznal ekezeteket, amikor ir. Ugy ertem, hogy nem kell gondolkodni rajta, folyamatosan tudok irni. De. A z es az y fol van cserelve! Ilyenkor jovok ra, hogy mennyiszer is hasznalom ezt a ket betut. Hat mit ne mondjak, eleg sok galibat okoznak. De ez meg csak a legkisebb rossz azok kozul, amiket a gepem halala okozott. Nem ferek hozza a kepeimhez, a dokumentumaimhoz es egy csomo rendkivul fontos adathoz. Eddig is tudtam, hogy nagyon jo, hogy van laptopom, de hogy ennyire "fuggo" lettem... No jo, tema lezarva. Esemenyek: csutortokon folleptunk a musikkal es enekelnem kellett 3 szamot (sogor uramnak ezuton is uzenem, hogy sokak szerint jobban eneklem a Personal Jesust, mint a Depeche Mode eredetiben:P). Ugyanezt eljatszottuk ma is, merthogy csaladi nap van. Vagyis. Mindenki elhivta a szuleit, nagyszuleit, testvereit, kiskutyait, hogy bemutassa, hogy mit is mukodott itt a par honap alatt, mit sikerult osszehozni. Mivel nekem ugye ertheto okok miatt nincsenek itt a szuleim, ezert kolcsonkertem Mariaeit, mert meg Viborgban joban lettunk:). Apropo Maria. Tegnap megint ratort a depresszio. En komolyan mondom meg eletemben nem lattam ilyet, hogy valaki tobb, mint 2 oran keresztul kepes sirni, minden ok nelkul. Es ahogy fogod a kezet es mondod, hogy szoritsa meg, nem teszi, mert nem hall, mert nincs itt. Aztan egyszercsak hirtelen meg jobban zokog es osszerandul es szoritja a kezed. Kapaszkodik. Olyan, mintha leesne egy mely szakadekba, ahonnan ki kell maszni, de nagyon meredek a fal es neha amikor folnez, akkor latja a fenyt es olyankor tudatanal van es kuzdi fol magat, de baromi nehez. Es ilyenkor kell elkezdeni beszelni hozza valami teljesen semleges dologrol, ami hetkoznapi, hogy vissza lehessen hozni a valosagba. Pont ezt tette Jakob, mert hivtuk, hogy baj van. Es egy kb. fel oras beszelgetes utan Marianak semmi baja nem volt (jo, ez kicsit tulzas, de mar jobban volt). Annevel ott aludtunk, mert nem akartunk megint a toparton zokogva ratalalni. Orulet. Nem ez volt az elso ilyen eset, de az embert ujra es ujra kepes megrazni, mert annyira erzi, hogy tehetetlen. Mit lehet ilyenkor mondani? Vigasztalni nem lehet, mert nem azert sir, mert valami bantja. Hanem csak ugy. A tanarok be is hivtak minket egy beszelgetesre, hogy kikerdezzenek (mit erzunk, miben tudnak/-unk ok/mi segiteni, gondot okoz-e nekunk, hogy neha felugyelni kell ra, stb.). Szoval zajlik az elet, sose unatkozom. Szerdan voltunk Århusban is (az egyetlen pozitiv dolog ebben a billentyuzetben, hogy rajta van ez a harom dan betu: æøå), ket no eloadasat neztuk meg az afrikai gyerekekrol, aztan meg setaltunk egyet. A pizzeriaknak nagy sikere volt, ugyanis a 3 napig ehezo csoport nagyon elvezte, hogy mar csak par ora van hatra es ehetnek megint, ezert egyfolytaban arrol beszeltek, hogy hogyan, mikor es mit fognak rendelni. Vagy 20-an kezdtek a koplalast, de kb. csak 5-en maradtak a vegere, akik tenyleg becsulettel vegigcsinaltak. Anders pl. 6 kg-t fogyott! Elkepeszto. Ja es a heten volt megegy program: *Get* the Højskole *Better*. Ennek az volt a lenyege, hogy csinalni kellett valamit, amivel legalabb 1 embernek jobb lett. Hogy mi lett jobb, az attol fugg, hogy mit csinaltunk. Mi pl. Lukas lavalampajat hasznaltuk tabortuznek es enekeltunk mellette, meg csokit ettunk es kakaot ittunk. A "mi" alatt a "Death by chocolate" clubot kell erteni - Maria, Nicoline, Anne es en. De barki szabadon csatlakozhat. Ha hoz sutit:). Ami pedig A relative jo bandamat illeti, keszul a cd-nk (ma is jatszottunk a szuloknek es bereklamoztuk magunkat), raadasul a musikkal is fol fogjuk venni az osszes szamunkat cd-re, szoval 2 cd-vel megyek haza:). Suti. Jovo heten pedig mar itt lesznek Agicaek...

Garfield

"Utálom a hétfőt.":) De azért fogjuk rá, hogy nem volt olyan rossz. Reggel azzal kezdtük, hogy kinn játszottunk, aminek az lett az eredménye, hogy tiszta sár lett mindenem. Nem öltöztem át, mert közvetlenül ez után mentünk kenuzni, ahol szintén szedtem magamra egy kis koszt, szóval úgy jöttem vissza az ebédre, mint valami iszapszörny:). Jól meg lettünk dolgoztatva, mert szlalomozni kellett a híd lábai között, meg közel menni a nádashoz, meg ilyenek. Szóval jól elfáradtunk, erre délután nem volt Finn, az úszómesterünk, hanem helyette a nővel voltunk (akit nem tudom hogy hívnak, de kemény edzéseket tart). Először köveket kellett gyűjtenünk búvárkodással, aztán meg úszni 30 percet folyamatosan. Az volt a jó, hogy mi választhattuk meg, hogy milyen stílusban és váltogathattuk is. Így sikerült összehoznom 950 m-t, ami azért jó, mert otthon általában 40 perc alatt szoktam a 800-at. Nyilván akkor nem nézem annyira az időt, mint most. Ez azért mégiscsak felmérés vagy mi. De persze ezzel még nem ért véget az óra, mert fogócskáztunk is egyet. Ezek után nem csoda, hogy belealudtam a pink panther-nézésbe:). Igaz, hogy csak 10 percre sikerült elszundítani, de az pont elég volt, hogy kipihenjem a nap fáradalmait. Ja és a nap poénja! Az U-landosok (akik majd nyáron utaznak Ghánába) elhatározták, hogy most 3 napig nem esznek, hogy megfigyelhessék saját magukon, hogy mit is jelent az éhezés. Ez eddig ok, csak annyira fölfújták a dolgot és sajnáltatják magukat (nem mindenki), hogy az már fáj. Reggel 9 körül az egyik csaj, aki nem tartozik a csoportjukba, megkérdezte Sarat, hogy 'jaj, tényleg, te nem reggeliztél, hogy birod?' - akkorát nevettem, de csak magamban, mert mellettem álltak. Én szinte sose reggeliztem eddig és semmi bajom nincs. Sara válasza pedig ez volt: 'egész jól'. No kész. Ebédnél meg odajött kamerával, hogy lefilmezze, hogy mi eszünk, miközben tudjuk, hogy ők meg nem. Meg csináltak blogot, amire fölírják a tapasztalataikat is. Ez az egész igazából tök jó lenne, ha nem kellene állandóan erről beszélni:).

Viborg

Szombat reggel eljött értünk Maria anyukája és elvitt minket Viborgba. A központban tett ki, hogy rögtön mehessünk nézelődni. Nagyon nyugis városkáról van szó, szép utcákkal, templomokkal, terekkel és az elmaradhatatlan tóval. A házak itt is többnyire téglából vannak, tehát a domináló szín a vörös, de a belváros teli van boltokkal, úgyhogy az azért elég színes. Ami különbség Magyarországhoz képest, hogy itt a kis üzletek olcsóbbak, mint a bevásárlóközpontok. No nem mintha sok lenne belőlük - nincs Tesco (madaras se:)), nincs metro, meg egyáltalán az otthon megszokott nagy multik itt hiányoznak. A Spar pl. már nagynak számít. És ez nemcsak Viborgra igaz, hanem egész Dániára. A másik érdekesség, hogy habár a templomok többsége protestáns, itt ez nem párosul a puritánsággal. A Dóm pl. ahova bementünk, kívülről viszonylag egyszerű, belülről viszont teli van képekkel, festményekkel, sőt volt egy hatalmas arany színű gyertyatartó. Ilyen otthon csak katolikus templomban fordulhat elő. Szóval sokmindent láttunk, zárásként körbesétáltuk a tavat, aztán Anne csinált nekünk vacsit és megnéztük a Rent című musicalt. Tudom ajánlani, nagyon jó. Silvia mondjuk bealudt, de ez nem a film hibája, eléggé elfáradtunk. Az alvást egy lakókocsiban oldottuk meg, mivel Maria szobájában nem igazán fértünk volna el. Nagyon kényelmes volt, úgyhogy Nicoline irígykedett is ránk, mert ők sátorban aludtak a barátjával. Ugyanis. Minden évben ilyenkor van egy nagy kirakodóvásár Viborgban (tulajdonképp ugyanaz, mint a majális) és a srác ott árulta a paplanokat. Vasárnap meg is látogattuk őket és ha már úgyis ott voltunk, akkor szétnéztünk kicsit. Tiszta lengyelpiac, ugyanúgy olcsóbban kaphatsz meg bizonyos dolgokat, amiket a központban láttál és szintén ott van a bóvli is. Azon viszont jót nevettem, hogy Anne és Maria 3-szor ültek föl valami körbeforgós marhaságra, de utoljára vagy 15 percet kellett várniuk, hogy kiszállhassanak, mert valami miatt nem kapott áramot a készülék és ezért beragadtak:). Egyszóval jót szórakoztunk, aztán jöttünk haza, mert este már taktikai megbeszélést tartottunk A relatíve jó bandával. Össze kell hoznunk a cd-nket, úgyhogy most mindent bele:).

Mi is hiányzik?

Zsiráf ügynök jelenti, hogy ez a Dánia azért nem fenékig tejfel. Főleg ami a kajákat illeti. Sok mindenre igaz, hogy itt van, de otthon nincs, de van ami otthon van és itt nincs. Pl. nem lehet kapni túrórudit, kiflit, macisajtot, milka csokit, boci csokit, sport szeletet, füstlit, kakaós csigát és túrós batyut, ráadásul nem ismerik (vagy csak nem szokták enni) a mákos gubát, a nokedlit csirkepörkölttel vagy gombapörkölttel, a sóskát, az otthoni értelemben vett sültkrumplit (csak mekis van), a rántott gombát, a főzelékeket úgy "en bloc", a leveseket (4 hónap alatt kétszer volt és az sem hasonlított levesre:)), a tört krumplit (eddig csak porból készültet ettünk - pfuj), a brassóit, az arany- és a somlói galuskát. Tehát szabadon lehet választani a fenti listából, hogy ki mivel fog várni, ha hazaérek:).

Fejlemények

No hát ez a hét sem indult unalmasnak... Andersnek egy hétig pihentetnie kell a lábát, ugyanis az egyszerű vízhólyagnak indult sebesüléséből olyan fertőzés lett, hogy a vádlija közepéig kékes-zöldes-sárgás-fekete lett a lába! Nagyon brutálisan nézett ki, kapott tetanuszt, meg kötést. Szegény srácnak ez a pár nap kész börtön lesz (tipikus örökmozgó típus). Hétfő este pedig kijött Mariának a depressziója (ez TÉNYLEG egy BETEGSÉG, akárki akármit gondol), de még az a jó, hogy megtanulta kezelni a dolgot, ezért fölhívta Annat, aki rögtön a segítségére sietett és a stégen talált rá összegömbölyödve, zokogva. Hát mit ne mondjak, eléggé megijedtünk. Ezek után nem csoda, hogy kedd este vagy egy órás keresgélés és idegeskedés után kitört Annaből a sírás, amikor ránk talált a biliárdteremben (én "vigyáztam" Mariára - tulajdonképp csak beszélgettünk, meg játszottunk, csak mivel egyikünknél sem volt telefon és egy sötét helyen üldögéltünk, ezért habár láttam többször is elsuhanni egy piros hajat az ajtó előtt, nem szóltam, mert nem tudtam, hogy minket keres). De hogy valami pozitívat is mondjak, május 5-én lesz a dán vizsgám a nyelvsuliban, ugyanis kiharcoltuk Lukasszal, hogy elmehessünk tesztet írni. Ez azért jó, mert ha sikerül, akkor kapok róla papírt. Ez olyasmi mint a nyelvvizsga, de nem helyettesíti, mindenesetre jó gyakorlás, meg visszajelzés. Ezen kívül pedig benne leszünk a nyelviskola újságjában, mert díszpintyek vagyunk. Ez annyit takar, hogy normál esetben nem szokott tanár jönni a højskoléba, ezért mi most érdekesek vagyunk:). Ja és még valami. Hétvégén meglátogatjuk Mariát Viborgban! Ez azért is jelentős esmény, mert ez Kecskemét testvérvárosa, ráadásul májusban valószínűleg itt lesz a kézilabdadöntő, ahol a dánok győr ellen játszanak! Ott a helyünk Szabival - már elkezdtük szervezni a dolgot, szóval elképzelhető, hogy ott fogjuk lebegtetni a magyar zászlót a stadionban és együtt zengni a tömeggel, hogy HAJRÁ MAGYAROK!:)

Időcsere

Húsvétról most nem beszélek, mert gnuuu és majom ügynökök eljöttek ellenőrzésre, vagyis a jelentést nekik kell megírni:). Viszont ma történt egy olyan beszélgetés, amit mindenképp meg kell osztanom a nagyérdeművel. Tudom, hogy így kicsit megszakad a bejegyzések lineáris folyama, de ezt tényleg muszáj. Annyira kiadja a kelet-európai és a nyugat közti különbséget: mi sokkal rátermettebbek vagyunk, ha valaki bánt, akkor megvédjük magunkat. A következő dologról van szó: Anna (lengyel, szerintem 60 körül) és Helle (20 körüli dán) beszélgetnek. Helle: - Szerintem te öreg vagy. Anna: - Tudom. Szerintem pedig te kövér vagy. Helle: - Ilyet nem illik mondani az embernek, hogy kövér vagy. Anna: - Olyat se illik mondani, hogy öreg vagy. Helle: - De te tényleg öreg vagy. Anna: Tudom, de ha te mondhatod, hogy öreg vagyok, akkor én mondhatom, hogy kövér vagy. Helle: - Na jó, én nem beszélek többet veled. (Duzz-duzz) Azt hiszem ez magáért beszél:). Annyira tipikus a fiatal dánoknál, hogy ők megmondják a véleményüket rólad (nem bántásként), de ha te ugyanezt teszed, akkor megsértődnek. Ugyanakkor ez elég általánosító kijelentés lenne, úgyhogy megnyugtatásként mondanám, hogy Anne (20 éves dán barátném) nagyot nevetett a storyn és teljesen egyet értett velem abban, hogy ha véleményed van, akkor vagy tartsd meg magadnak, vagy próbáld meg becsomagolni:).

Strib - népzenei fesztivál

Szerdán, miután kialudtuk magunkat és még próbáltunk is egyet a zenekarral, úgy döntöttünk, hogy "nincs más hátra csak előre", ezért beültünk Søren kocsijába és elindultunk Fynre. Nem tudtam pontosan, hogy hova megyünk, meg miért, csak az volt tiszta, hogy népzenéről lesz szó. Amikor odaértünk, Anna elmagyarázta, hogy ez egy egy hetes program, amikor minden este koncert van, minden banda előad két számot, a végén pedig valami közöset. A húga, Thea is játszott az egyik csapatban, szóval nagyon izgatottak voltunk. Nem is mondok többet, beszéljenek a videók:). Ez itt pl. egy tipikus Michael Flatley-zene.

No ki ismeri föl a jó öreg Üszküdára-dallamot? Ezt a török számot még az énekkarral is énekeltük több ízben is:

Ha nem látom, nem hiszem el, hogy ekkora hangszeren is lehet játszani:)

Itt a marimbát kell figyelni, szerintem nagyon tuti:) Középen pedig egy rózsaszín hárfa is feltűnik... no comment.

És végül a legcsúcsabb, amikor 110 ember együtt zenél, ezt szavakkal nem lehet leírni, ezért tessék meghallgatni!

Danevang - város a højskoleban

Mivel közeledik a húsvéti szünet és sokan már vasárnap hazamentek, ezért a tanárok egy kis szerepjátékkal kedveskedtek a helyben maradt diákoknak. Először nem egészen értettem, hogy mi a feladat, de olyannyira belejöttem, hogy a város első embereként zártam a játékot:). De ne szaladjunk ennyire előre. Hétfőn a szokásos reggeli közgyűlésen mindenki kapott egy névre szóló lezárt borítékot, amiben az általa megformálandó karakter leírása és a többiekhez való viszonya volt olvasható: Vadász vagyok, a király szolgálatában. Ez azt jelenti, hogy az előkelők kasztjába tartozok. A templomosokkal kell együttműködnöm, mivel hívő keresztény vagyok és figyelnem kell a baronesse-t, mert fekete mágiát alkalmaz és sátáni tervei vannak. Tagja vagyok a Becsület gárdájának, ahová a báró, a kántor és még 4 másik, különböző kasztokból származó férfi tartozik. A parlamentben 1 szavazatom van, mivel 4 tallér a vagyonom (6-tól már 2 jár). No ez volt a kiindulópontom. A játék előrehaladtával bonyolódtak a dolgok, mivel a bárót (polgármester) megölték a szabad polgárok. Mivel a Becsület gárdája számított erre a lépésre (eleinte a szabad polgárok közül is volt egy tagunk, de kilépett), ezért már előre megbeszéltük, hogy én leszek az új polgármester. Egészen eddig a pontig abszolút nem avatkoztam bele az eseményekbe, csak hallgattam, hogy miről beszélnek és próbáltam fölfogni az egészet. Eléggé féltem a feladattól, hogy ezentúl nekem kell majd levezetni a szavazást, de végül is elvállaltam. A választást abszolút többséggel nyertem, így rögtön a nyakamba szakadt egy csomó feladat. Tanácskoznom kellett a kasztok vezetőivel és a Becsület gárdájával, a szavazásra bocsájtott kérdéseket be kellett gyűjtenem, majd döntenem kellett arról, hogy milyen sorrendben szavazzunk róluk, figyelembe kellett vennem az előkelők, a templomosok, a parasztok és az újgazdagok érdekeit, mert tőlük várhattam támogatást, vigyáznom kellett viszont a tengerészekkel, a szabad polgárokkal, a nyárspolgárokkal és a bölcsek körével, mert ők voltak az állandó elégedetlenek. Sajnos nem voltam elég elővigyázatos, mivel túl későn akartam leváltani a rendőrkapitányt a saját emberemre, ezért már beelőzött és aláírta a leléptetésemről szóló cédulát. Ezeken az úgynevezett akciókártyákon viszont mindig több lehetőség volt attól függően, hogy hányast dobunk a sorskockával. (Pl. az egyes azt jelentette volna, hogy meghalok, de a 6-os meg azt, hogy akik le akartak váltani, elvesztik a vagyonukat.) Így történhetett az, hogy egy napos "trónfosztottság" után egy szerencsés 3-as dobás következtében visszakaptam a pozíciómat:). Tudom, ez kicsit bonyolult, de mégis így működik. Sokan meghaltak a játék alatt mérgezés vagy egyéb dolgok következtében (ez azt jelentette, hogy 1 napot pihentek és új szerepben tértek vissza - 3 óra jelentett egy napot, ezért 9-kor, 13-kor, 16-kor, 19-kor, 22-kor és 01-kor volt mindig a parlament), sok volt a konfliktus, de az együttműködés is. A kaszt számára az jelentette a pontokat, hogy hány szavazatuk van. Szinte mindenki eggyel indult, de a különböző akciók során szerzett pénzzel növelni tudták a vagyonukat, ill. a pozíciócserék is jelentős bevételt vagy kiadást jelenthettek, így állandóan változott a helyzet. Az étkezések sem a szokásos menetben folytak. A szegények a földön ülve ettek, a közép kategória normálisan, a gazdagok pedig szépen megterített asztalnál, ráadásul nekik fölszolgálták az ételt, bort ihattak és desszertet is kaptak:). Tényleg nagyon meg volt szervezve az egész játék, teljesen valósághűre. A kosztüm és a smink volt az alap, de nem voltak ritkák az olyan akciók sem, melynek során valaki zárkába került egy napra és kiállították mindenki szeme láttára. A templomosoknak voltak a legdurvább dolgaik. Mindenkit "szentelt" vízzel locsoltak, előadták Krisztus megfeszítését, ingyen munkát vállaltak, vagyont osztottak a szegényeknek, boszorkányt égettek, ördögöt űztek, kereszteltek... hopp, ezt pont föl is vettem:)

Volt bíránk is, aki nem volt éppen a legigazságosabb, mert a tárgyalást ügyvéd nélkül vezette le és ő maga is tanúskodott a vádlott ellen - nem hinném, hogy a csajnak lennének bármiféle jogi ismeretei - mindenesetre később megkapta a büntetését: nem elég, hogy fizetnie kellett, még vérfarkassá is vált:). Ez úgy történt, hogy a két tengerész, akik a fönti videón megtértek, vittek bort ajándékba a templomosoknak, hálájuk jeléül. A borban viszont méreg volt, így a főpap vérfarkassá vált és akit megmart, az úgyszintén. E mellett volt egy Dionysos nevű alakulat is, akik elkaptak bizonyos embereket, megverték (rajzoltak rájuk kék-zöld foltokat:)) és kirabolták őket. A sok zavargás ellenére azért kijelenthetem, hogy egész jól működött a társadalom és az előkelők azért végig megőrizték a vezető pozíciójukat. Én pedig (Ulrich von Lichtenstein - mindenkinek kellett alkotni magának egy nevet) mint már mondottam volt, polgármesterként, 5 szavazattal és 6 tallérral zártam a játékot:).

Vennerfest - Barátok partyja

Nos hát kérem eljött a péntek, amikor is találkoztam Anne egyik sokat emlegetett barátnőjével. A nevét nem próbálom meg leírni, mert őszintén szólva fogalmam sincs, hogy hogy kell, ezért csak így magyarosan Zsanettnek fogom hívni:). Megérkezése alkalmából (meg azért is, mert Olgáék most 10 napot Finnországban töltenek a Euro classzal; meg már nagyon megirigyeltem Boriék babazsúrjait:P) rendeztünk egy kis lányos összejövetelt a szobámban. Jungle Speedet játszottunk (ha ugyanaz a minta jön ki két embernek, akkor el kell kapni a kör közepén lévő homokóra alakú botot és harcolni érte), ami Maria körmei miatt elég vicces (és kicsit fájdalmas) lett. Ezek után random módon kiválasztottuk a Pocahontast, mint megnézendő filmet, és természetesen együtt énekeltünk fűzanyóval (ők dánul, én magyarul:)) és buzdítottuk John Smitht. Annyira sokáig nem maradtunk fönn, mert tudtuk, hogy kellenei fog az energia. Szombat délután ugyanis fokozatosan megérkeztek a barátok (erre a napra mindenki meghívhatott pár embert, hogy megmutassa nekik a højskolet és együtt bulizzanak). Vacsoránál már majdnem 200-an voltunk és mivel az én csoportom volt beosztva a konyhára, így rohamtempóban mosogattunk 6-an, a többiek meg hordták a kaját. Sajnos e miatt lemaradtam a Swing Sisters első daláról, de a másodiknál már ott voltam (Levi, majd hazaviszem a kottákat, nagyon jók és van angol is:)).

A desszert után mindenki visszavonult cicomászkodni és úgy 9 körül már be is indult a buli. Azt birom a dánokban, hogy nem szégyellősködnek, hanem ha jó szám van, akkor mindenki fölugrik a parkettra, ha meg rossz, akkor mindenki leül. Na a zenekar csupa jó dalokat játszott (nap közben is találkoztam velük, de őszintén szólva nem néztem volna ki belőlük, hogy láttak már hangszert) és olyan hangulatot csináltak, hogy amíg ott voltak, mindenki tombolt.

Utánuk viszont (ez is a nagy bulizós mivoltomat tanusítja) fél 2 körül elballagtam aludni:). Ilyenkorra ugyanis már mindenki elkezd lerészegedni, úgyhogy akivel akartam, már éjfél előtt megismerkedtem. Pl. Kiuval (Anna barátnőjével) és Alexanderrel (Anne barátjával) már a kezdetektől fogva együtt táncoltunk:) Szóval tartalmas este volt, amiből természetesen a biliárd sem maradt ki. Kifejezetten élmény nézni, ahogy a másik jobbra-balra dülöngélés közben próbálja eltalálni a fehér golyót, miközben számomra teljesen stabil a talaj:). Reggel persze mindenütt feküdtek emberek, mert egyrészt nincs 200 ágy, másrészt nem mindenki találta meg a számára kijelölt szobát:). Hát igen, ilyen egy tipikus barátok partyja.

Tavaszi fáradtság

Hát már a 12. hétnek is a közepén vagyunk, mire végre megkapjuk a várva-várt tavaszt:). Hétfőn, mikor elsétáltunk a kis tóhoz, ami nem messze van ugyan, de mégis rejtve az erdőben, no szóval akkor még kicsit hideg volt, de azért jól esett egy 15-20 percet a homokban üldögélni egyedül és gondolkodni. Az volt ugyanis a feladat, hogy egymástól távol kellett lenni (óra, telefon és miegyéb nélkül) és nézni a vizet, valamint elmélkedni a természettel való kapcsolatunkról. Volt, akinek ez unalmas volt, de olyan is, aki elaludt. Nekem kifejezetten izgalmasnak tűnt. Jött két kacsa, akik tőlem kb. 2 m-re kezdtek el enni, aztán körbenéztek és megállapították, hogy ez milyen jó hely, itt kéne fészket rakni. Erre jött egy hím, aki megzavarta őket. Először azt hittem, hogy a lány kacsa tetszik neki, de aztán kiderült, hogy nem, csak a territóriumát védi. Szóval jól elhessegette az ifjú párt a kiszemelt területről. 5 perc múlva visszajöttek, mert hát azért mégiscsak megéri kicsit harcolni, de végülis megismételték az előző epizódot. Kedden pedig végre megint volt normális dán óránk, ahol begyűjtöttem csomó nagyon hasznos anyagot. Annyira örülök ennek az új tanárnak, hogy nem találok rá szavakat. Igazi nyelvtanár, aki megérti, hogy milyen problémáink vannak és segít! Tudom, hogy ezek nem nagy dolgok, de az előzőtől ezt nem várhattuk el, szóval a mostani klasszisokkal jobb. Ettől függetlenül viszont nem volt túl mozgalmas a nap. Nem úgy a szerda. Musik után el kellett kerekeznem a sparba venni sütit, mert a csoporttalálkozó most az én szobámban volt (ez mindig valamelyik tagnál van és ilyenkor etetni-itatni kell a népet). Nem tudom miért, de valahogy már ekkor elkezdtem fáradni és a közgyűlés után már tényleg nem bírtam tovább és elmentem aludni. Fél 4-től fél 9-ig aludtam (kisebb fölriadásokkal, amikoris bejöttek Mariaék, hogy menjek colázni, kifeküdni a napra és nézni az április 1-je alkalmából kifüggetett mindenféle nemzeti lobogókat), aztán átöltöztem, fogat mostam és megint aludtam:). Csütörtökön kora reggel fölkeltem, mert azt hittem, hogy mennem kell segíteni a konyhába a reggelinél, de kiderült, hogy nem, úgyhogy visszafeküdtem és kb. 11-kor keltem föl megint. Sørennel beszélgetve arra jutottunk, hogy vashiányom van, szóval megkérdeztem Silviát, aki vegetáriánus lévén töviről hegyire ismeri az összes növényt, így kiderítettem, hogy mostantól zöldeken kell élnem. Anne és Maria rögtön elő is állt az ötlettel, hogy akkor talán kezdhetném a fűvel... No comment. Ma mindenesetre már nem mondtam nemet a napozásra és kifejezetten jól jött egy kis D-vitamin:).