Garfield

"Utálom a hétfőt.":) De azért fogjuk rá, hogy nem volt olyan rossz. Reggel azzal kezdtük, hogy kinn játszottunk, aminek az lett az eredménye, hogy tiszta sár lett mindenem. Nem öltöztem át, mert közvetlenül ez után mentünk kenuzni, ahol szintén szedtem magamra egy kis koszt, szóval úgy jöttem vissza az ebédre, mint valami iszapszörny:). Jól meg lettünk dolgoztatva, mert szlalomozni kellett a híd lábai között, meg közel menni a nádashoz, meg ilyenek. Szóval jól elfáradtunk, erre délután nem volt Finn, az úszómesterünk, hanem helyette a nővel voltunk (akit nem tudom hogy hívnak, de kemény edzéseket tart). Először köveket kellett gyűjtenünk búvárkodással, aztán meg úszni 30 percet folyamatosan. Az volt a jó, hogy mi választhattuk meg, hogy milyen stílusban és váltogathattuk is. Így sikerült összehoznom 950 m-t, ami azért jó, mert otthon általában 40 perc alatt szoktam a 800-at. Nyilván akkor nem nézem annyira az időt, mint most. Ez azért mégiscsak felmérés vagy mi. De persze ezzel még nem ért véget az óra, mert fogócskáztunk is egyet. Ezek után nem csoda, hogy belealudtam a pink panther-nézésbe:). Igaz, hogy csak 10 percre sikerült elszundítani, de az pont elég volt, hogy kipihenjem a nap fáradalmait. Ja és a nap poénja! Az U-landosok (akik majd nyáron utaznak Ghánába) elhatározták, hogy most 3 napig nem esznek, hogy megfigyelhessék saját magukon, hogy mit is jelent az éhezés. Ez eddig ok, csak annyira fölfújták a dolgot és sajnáltatják magukat (nem mindenki), hogy az már fáj. Reggel 9 körül az egyik csaj, aki nem tartozik a csoportjukba, megkérdezte Sarat, hogy 'jaj, tényleg, te nem reggeliztél, hogy birod?' - akkorát nevettem, de csak magamban, mert mellettem álltak. Én szinte sose reggeliztem eddig és semmi bajom nincs. Sara válasza pedig ez volt: 'egész jól'. No kész. Ebédnél meg odajött kamerával, hogy lefilmezze, hogy mi eszünk, miközben tudjuk, hogy ők meg nem. Meg csináltak blogot, amire fölírják a tapasztalataikat is. Ez az egész igazából tök jó lenne, ha nem kellene állandóan erről beszélni:).

Viborg

Szombat reggel eljött értünk Maria anyukája és elvitt minket Viborgba. A központban tett ki, hogy rögtön mehessünk nézelődni. Nagyon nyugis városkáról van szó, szép utcákkal, templomokkal, terekkel és az elmaradhatatlan tóval. A házak itt is többnyire téglából vannak, tehát a domináló szín a vörös, de a belváros teli van boltokkal, úgyhogy az azért elég színes. Ami különbség Magyarországhoz képest, hogy itt a kis üzletek olcsóbbak, mint a bevásárlóközpontok. No nem mintha sok lenne belőlük - nincs Tesco (madaras se:)), nincs metro, meg egyáltalán az otthon megszokott nagy multik itt hiányoznak. A Spar pl. már nagynak számít. És ez nemcsak Viborgra igaz, hanem egész Dániára. A másik érdekesség, hogy habár a templomok többsége protestáns, itt ez nem párosul a puritánsággal. A Dóm pl. ahova bementünk, kívülről viszonylag egyszerű, belülről viszont teli van képekkel, festményekkel, sőt volt egy hatalmas arany színű gyertyatartó. Ilyen otthon csak katolikus templomban fordulhat elő. Szóval sokmindent láttunk, zárásként körbesétáltuk a tavat, aztán Anne csinált nekünk vacsit és megnéztük a Rent című musicalt. Tudom ajánlani, nagyon jó. Silvia mondjuk bealudt, de ez nem a film hibája, eléggé elfáradtunk. Az alvást egy lakókocsiban oldottuk meg, mivel Maria szobájában nem igazán fértünk volna el. Nagyon kényelmes volt, úgyhogy Nicoline irígykedett is ránk, mert ők sátorban aludtak a barátjával. Ugyanis. Minden évben ilyenkor van egy nagy kirakodóvásár Viborgban (tulajdonképp ugyanaz, mint a majális) és a srác ott árulta a paplanokat. Vasárnap meg is látogattuk őket és ha már úgyis ott voltunk, akkor szétnéztünk kicsit. Tiszta lengyelpiac, ugyanúgy olcsóbban kaphatsz meg bizonyos dolgokat, amiket a központban láttál és szintén ott van a bóvli is. Azon viszont jót nevettem, hogy Anne és Maria 3-szor ültek föl valami körbeforgós marhaságra, de utoljára vagy 15 percet kellett várniuk, hogy kiszállhassanak, mert valami miatt nem kapott áramot a készülék és ezért beragadtak:). Egyszóval jót szórakoztunk, aztán jöttünk haza, mert este már taktikai megbeszélést tartottunk A relatíve jó bandával. Össze kell hoznunk a cd-nket, úgyhogy most mindent bele:).

Mi is hiányzik?

Zsiráf ügynök jelenti, hogy ez a Dánia azért nem fenékig tejfel. Főleg ami a kajákat illeti. Sok mindenre igaz, hogy itt van, de otthon nincs, de van ami otthon van és itt nincs. Pl. nem lehet kapni túrórudit, kiflit, macisajtot, milka csokit, boci csokit, sport szeletet, füstlit, kakaós csigát és túrós batyut, ráadásul nem ismerik (vagy csak nem szokták enni) a mákos gubát, a nokedlit csirkepörkölttel vagy gombapörkölttel, a sóskát, az otthoni értelemben vett sültkrumplit (csak mekis van), a rántott gombát, a főzelékeket úgy "en bloc", a leveseket (4 hónap alatt kétszer volt és az sem hasonlított levesre:)), a tört krumplit (eddig csak porból készültet ettünk - pfuj), a brassóit, az arany- és a somlói galuskát. Tehát szabadon lehet választani a fenti listából, hogy ki mivel fog várni, ha hazaérek:).

Fejlemények

No hát ez a hét sem indult unalmasnak... Andersnek egy hétig pihentetnie kell a lábát, ugyanis az egyszerű vízhólyagnak indult sebesüléséből olyan fertőzés lett, hogy a vádlija közepéig kékes-zöldes-sárgás-fekete lett a lába! Nagyon brutálisan nézett ki, kapott tetanuszt, meg kötést. Szegény srácnak ez a pár nap kész börtön lesz (tipikus örökmozgó típus). Hétfő este pedig kijött Mariának a depressziója (ez TÉNYLEG egy BETEGSÉG, akárki akármit gondol), de még az a jó, hogy megtanulta kezelni a dolgot, ezért fölhívta Annat, aki rögtön a segítségére sietett és a stégen talált rá összegömbölyödve, zokogva. Hát mit ne mondjak, eléggé megijedtünk. Ezek után nem csoda, hogy kedd este vagy egy órás keresgélés és idegeskedés után kitört Annaből a sírás, amikor ránk talált a biliárdteremben (én "vigyáztam" Mariára - tulajdonképp csak beszélgettünk, meg játszottunk, csak mivel egyikünknél sem volt telefon és egy sötét helyen üldögéltünk, ezért habár láttam többször is elsuhanni egy piros hajat az ajtó előtt, nem szóltam, mert nem tudtam, hogy minket keres). De hogy valami pozitívat is mondjak, május 5-én lesz a dán vizsgám a nyelvsuliban, ugyanis kiharcoltuk Lukasszal, hogy elmehessünk tesztet írni. Ez azért jó, mert ha sikerül, akkor kapok róla papírt. Ez olyasmi mint a nyelvvizsga, de nem helyettesíti, mindenesetre jó gyakorlás, meg visszajelzés. Ezen kívül pedig benne leszünk a nyelviskola újságjában, mert díszpintyek vagyunk. Ez annyit takar, hogy normál esetben nem szokott tanár jönni a højskoléba, ezért mi most érdekesek vagyunk:). Ja és még valami. Hétvégén meglátogatjuk Mariát Viborgban! Ez azért is jelentős esmény, mert ez Kecskemét testvérvárosa, ráadásul májusban valószínűleg itt lesz a kézilabdadöntő, ahol a dánok győr ellen játszanak! Ott a helyünk Szabival - már elkezdtük szervezni a dolgot, szóval elképzelhető, hogy ott fogjuk lebegtetni a magyar zászlót a stadionban és együtt zengni a tömeggel, hogy HAJRÁ MAGYAROK!:)

Időcsere

Húsvétról most nem beszélek, mert gnuuu és majom ügynökök eljöttek ellenőrzésre, vagyis a jelentést nekik kell megírni:). Viszont ma történt egy olyan beszélgetés, amit mindenképp meg kell osztanom a nagyérdeművel. Tudom, hogy így kicsit megszakad a bejegyzések lineáris folyama, de ezt tényleg muszáj. Annyira kiadja a kelet-európai és a nyugat közti különbséget: mi sokkal rátermettebbek vagyunk, ha valaki bánt, akkor megvédjük magunkat. A következő dologról van szó: Anna (lengyel, szerintem 60 körül) és Helle (20 körüli dán) beszélgetnek. Helle: - Szerintem te öreg vagy. Anna: - Tudom. Szerintem pedig te kövér vagy. Helle: - Ilyet nem illik mondani az embernek, hogy kövér vagy. Anna: - Olyat se illik mondani, hogy öreg vagy. Helle: - De te tényleg öreg vagy. Anna: Tudom, de ha te mondhatod, hogy öreg vagyok, akkor én mondhatom, hogy kövér vagy. Helle: - Na jó, én nem beszélek többet veled. (Duzz-duzz) Azt hiszem ez magáért beszél:). Annyira tipikus a fiatal dánoknál, hogy ők megmondják a véleményüket rólad (nem bántásként), de ha te ugyanezt teszed, akkor megsértődnek. Ugyanakkor ez elég általánosító kijelentés lenne, úgyhogy megnyugtatásként mondanám, hogy Anne (20 éves dán barátném) nagyot nevetett a storyn és teljesen egyet értett velem abban, hogy ha véleményed van, akkor vagy tartsd meg magadnak, vagy próbáld meg becsomagolni:).

Strib - népzenei fesztivál

Szerdán, miután kialudtuk magunkat és még próbáltunk is egyet a zenekarral, úgy döntöttünk, hogy "nincs más hátra csak előre", ezért beültünk Søren kocsijába és elindultunk Fynre. Nem tudtam pontosan, hogy hova megyünk, meg miért, csak az volt tiszta, hogy népzenéről lesz szó. Amikor odaértünk, Anna elmagyarázta, hogy ez egy egy hetes program, amikor minden este koncert van, minden banda előad két számot, a végén pedig valami közöset. A húga, Thea is játszott az egyik csapatban, szóval nagyon izgatottak voltunk. Nem is mondok többet, beszéljenek a videók:). Ez itt pl. egy tipikus Michael Flatley-zene.

No ki ismeri föl a jó öreg Üszküdára-dallamot? Ezt a török számot még az énekkarral is énekeltük több ízben is:

Ha nem látom, nem hiszem el, hogy ekkora hangszeren is lehet játszani:)

Itt a marimbát kell figyelni, szerintem nagyon tuti:) Középen pedig egy rózsaszín hárfa is feltűnik... no comment.

És végül a legcsúcsabb, amikor 110 ember együtt zenél, ezt szavakkal nem lehet leírni, ezért tessék meghallgatni!

Danevang - város a højskoleban

Mivel közeledik a húsvéti szünet és sokan már vasárnap hazamentek, ezért a tanárok egy kis szerepjátékkal kedveskedtek a helyben maradt diákoknak. Először nem egészen értettem, hogy mi a feladat, de olyannyira belejöttem, hogy a város első embereként zártam a játékot:). De ne szaladjunk ennyire előre. Hétfőn a szokásos reggeli közgyűlésen mindenki kapott egy névre szóló lezárt borítékot, amiben az általa megformálandó karakter leírása és a többiekhez való viszonya volt olvasható: Vadász vagyok, a király szolgálatában. Ez azt jelenti, hogy az előkelők kasztjába tartozok. A templomosokkal kell együttműködnöm, mivel hívő keresztény vagyok és figyelnem kell a baronesse-t, mert fekete mágiát alkalmaz és sátáni tervei vannak. Tagja vagyok a Becsület gárdájának, ahová a báró, a kántor és még 4 másik, különböző kasztokból származó férfi tartozik. A parlamentben 1 szavazatom van, mivel 4 tallér a vagyonom (6-tól már 2 jár). No ez volt a kiindulópontom. A játék előrehaladtával bonyolódtak a dolgok, mivel a bárót (polgármester) megölték a szabad polgárok. Mivel a Becsület gárdája számított erre a lépésre (eleinte a szabad polgárok közül is volt egy tagunk, de kilépett), ezért már előre megbeszéltük, hogy én leszek az új polgármester. Egészen eddig a pontig abszolút nem avatkoztam bele az eseményekbe, csak hallgattam, hogy miről beszélnek és próbáltam fölfogni az egészet. Eléggé féltem a feladattól, hogy ezentúl nekem kell majd levezetni a szavazást, de végül is elvállaltam. A választást abszolút többséggel nyertem, így rögtön a nyakamba szakadt egy csomó feladat. Tanácskoznom kellett a kasztok vezetőivel és a Becsület gárdájával, a szavazásra bocsájtott kérdéseket be kellett gyűjtenem, majd döntenem kellett arról, hogy milyen sorrendben szavazzunk róluk, figyelembe kellett vennem az előkelők, a templomosok, a parasztok és az újgazdagok érdekeit, mert tőlük várhattam támogatást, vigyáznom kellett viszont a tengerészekkel, a szabad polgárokkal, a nyárspolgárokkal és a bölcsek körével, mert ők voltak az állandó elégedetlenek. Sajnos nem voltam elég elővigyázatos, mivel túl későn akartam leváltani a rendőrkapitányt a saját emberemre, ezért már beelőzött és aláírta a leléptetésemről szóló cédulát. Ezeken az úgynevezett akciókártyákon viszont mindig több lehetőség volt attól függően, hogy hányast dobunk a sorskockával. (Pl. az egyes azt jelentette volna, hogy meghalok, de a 6-os meg azt, hogy akik le akartak váltani, elvesztik a vagyonukat.) Így történhetett az, hogy egy napos "trónfosztottság" után egy szerencsés 3-as dobás következtében visszakaptam a pozíciómat:). Tudom, ez kicsit bonyolult, de mégis így működik. Sokan meghaltak a játék alatt mérgezés vagy egyéb dolgok következtében (ez azt jelentette, hogy 1 napot pihentek és új szerepben tértek vissza - 3 óra jelentett egy napot, ezért 9-kor, 13-kor, 16-kor, 19-kor, 22-kor és 01-kor volt mindig a parlament), sok volt a konfliktus, de az együttműködés is. A kaszt számára az jelentette a pontokat, hogy hány szavazatuk van. Szinte mindenki eggyel indult, de a különböző akciók során szerzett pénzzel növelni tudták a vagyonukat, ill. a pozíciócserék is jelentős bevételt vagy kiadást jelenthettek, így állandóan változott a helyzet. Az étkezések sem a szokásos menetben folytak. A szegények a földön ülve ettek, a közép kategória normálisan, a gazdagok pedig szépen megterített asztalnál, ráadásul nekik fölszolgálták az ételt, bort ihattak és desszertet is kaptak:). Tényleg nagyon meg volt szervezve az egész játék, teljesen valósághűre. A kosztüm és a smink volt az alap, de nem voltak ritkák az olyan akciók sem, melynek során valaki zárkába került egy napra és kiállították mindenki szeme láttára. A templomosoknak voltak a legdurvább dolgaik. Mindenkit "szentelt" vízzel locsoltak, előadták Krisztus megfeszítését, ingyen munkát vállaltak, vagyont osztottak a szegényeknek, boszorkányt égettek, ördögöt űztek, kereszteltek... hopp, ezt pont föl is vettem:)

Volt bíránk is, aki nem volt éppen a legigazságosabb, mert a tárgyalást ügyvéd nélkül vezette le és ő maga is tanúskodott a vádlott ellen - nem hinném, hogy a csajnak lennének bármiféle jogi ismeretei - mindenesetre később megkapta a büntetését: nem elég, hogy fizetnie kellett, még vérfarkassá is vált:). Ez úgy történt, hogy a két tengerész, akik a fönti videón megtértek, vittek bort ajándékba a templomosoknak, hálájuk jeléül. A borban viszont méreg volt, így a főpap vérfarkassá vált és akit megmart, az úgyszintén. E mellett volt egy Dionysos nevű alakulat is, akik elkaptak bizonyos embereket, megverték (rajzoltak rájuk kék-zöld foltokat:)) és kirabolták őket. A sok zavargás ellenére azért kijelenthetem, hogy egész jól működött a társadalom és az előkelők azért végig megőrizték a vezető pozíciójukat. Én pedig (Ulrich von Lichtenstein - mindenkinek kellett alkotni magának egy nevet) mint már mondottam volt, polgármesterként, 5 szavazattal és 6 tallérral zártam a játékot:).

Vennerfest - Barátok partyja

Nos hát kérem eljött a péntek, amikor is találkoztam Anne egyik sokat emlegetett barátnőjével. A nevét nem próbálom meg leírni, mert őszintén szólva fogalmam sincs, hogy hogy kell, ezért csak így magyarosan Zsanettnek fogom hívni:). Megérkezése alkalmából (meg azért is, mert Olgáék most 10 napot Finnországban töltenek a Euro classzal; meg már nagyon megirigyeltem Boriék babazsúrjait:P) rendeztünk egy kis lányos összejövetelt a szobámban. Jungle Speedet játszottunk (ha ugyanaz a minta jön ki két embernek, akkor el kell kapni a kör közepén lévő homokóra alakú botot és harcolni érte), ami Maria körmei miatt elég vicces (és kicsit fájdalmas) lett. Ezek után random módon kiválasztottuk a Pocahontast, mint megnézendő filmet, és természetesen együtt énekeltünk fűzanyóval (ők dánul, én magyarul:)) és buzdítottuk John Smitht. Annyira sokáig nem maradtunk fönn, mert tudtuk, hogy kellenei fog az energia. Szombat délután ugyanis fokozatosan megérkeztek a barátok (erre a napra mindenki meghívhatott pár embert, hogy megmutassa nekik a højskolet és együtt bulizzanak). Vacsoránál már majdnem 200-an voltunk és mivel az én csoportom volt beosztva a konyhára, így rohamtempóban mosogattunk 6-an, a többiek meg hordták a kaját. Sajnos e miatt lemaradtam a Swing Sisters első daláról, de a másodiknál már ott voltam (Levi, majd hazaviszem a kottákat, nagyon jók és van angol is:)).

A desszert után mindenki visszavonult cicomászkodni és úgy 9 körül már be is indult a buli. Azt birom a dánokban, hogy nem szégyellősködnek, hanem ha jó szám van, akkor mindenki fölugrik a parkettra, ha meg rossz, akkor mindenki leül. Na a zenekar csupa jó dalokat játszott (nap közben is találkoztam velük, de őszintén szólva nem néztem volna ki belőlük, hogy láttak már hangszert) és olyan hangulatot csináltak, hogy amíg ott voltak, mindenki tombolt.

Utánuk viszont (ez is a nagy bulizós mivoltomat tanusítja) fél 2 körül elballagtam aludni:). Ilyenkorra ugyanis már mindenki elkezd lerészegedni, úgyhogy akivel akartam, már éjfél előtt megismerkedtem. Pl. Kiuval (Anna barátnőjével) és Alexanderrel (Anne barátjával) már a kezdetektől fogva együtt táncoltunk:) Szóval tartalmas este volt, amiből természetesen a biliárd sem maradt ki. Kifejezetten élmény nézni, ahogy a másik jobbra-balra dülöngélés közben próbálja eltalálni a fehér golyót, miközben számomra teljesen stabil a talaj:). Reggel persze mindenütt feküdtek emberek, mert egyrészt nincs 200 ágy, másrészt nem mindenki találta meg a számára kijelölt szobát:). Hát igen, ilyen egy tipikus barátok partyja.

Tavaszi fáradtság

Hát már a 12. hétnek is a közepén vagyunk, mire végre megkapjuk a várva-várt tavaszt:). Hétfőn, mikor elsétáltunk a kis tóhoz, ami nem messze van ugyan, de mégis rejtve az erdőben, no szóval akkor még kicsit hideg volt, de azért jól esett egy 15-20 percet a homokban üldögélni egyedül és gondolkodni. Az volt ugyanis a feladat, hogy egymástól távol kellett lenni (óra, telefon és miegyéb nélkül) és nézni a vizet, valamint elmélkedni a természettel való kapcsolatunkról. Volt, akinek ez unalmas volt, de olyan is, aki elaludt. Nekem kifejezetten izgalmasnak tűnt. Jött két kacsa, akik tőlem kb. 2 m-re kezdtek el enni, aztán körbenéztek és megállapították, hogy ez milyen jó hely, itt kéne fészket rakni. Erre jött egy hím, aki megzavarta őket. Először azt hittem, hogy a lány kacsa tetszik neki, de aztán kiderült, hogy nem, csak a territóriumát védi. Szóval jól elhessegette az ifjú párt a kiszemelt területről. 5 perc múlva visszajöttek, mert hát azért mégiscsak megéri kicsit harcolni, de végülis megismételték az előző epizódot. Kedden pedig végre megint volt normális dán óránk, ahol begyűjtöttem csomó nagyon hasznos anyagot. Annyira örülök ennek az új tanárnak, hogy nem találok rá szavakat. Igazi nyelvtanár, aki megérti, hogy milyen problémáink vannak és segít! Tudom, hogy ezek nem nagy dolgok, de az előzőtől ezt nem várhattuk el, szóval a mostani klasszisokkal jobb. Ettől függetlenül viszont nem volt túl mozgalmas a nap. Nem úgy a szerda. Musik után el kellett kerekeznem a sparba venni sütit, mert a csoporttalálkozó most az én szobámban volt (ez mindig valamelyik tagnál van és ilyenkor etetni-itatni kell a népet). Nem tudom miért, de valahogy már ekkor elkezdtem fáradni és a közgyűlés után már tényleg nem bírtam tovább és elmentem aludni. Fél 4-től fél 9-ig aludtam (kisebb fölriadásokkal, amikoris bejöttek Mariaék, hogy menjek colázni, kifeküdni a napra és nézni az április 1-je alkalmából kifüggetett mindenféle nemzeti lobogókat), aztán átöltöztem, fogat mostam és megint aludtam:). Csütörtökön kora reggel fölkeltem, mert azt hittem, hogy mennem kell segíteni a konyhába a reggelinél, de kiderült, hogy nem, úgyhogy visszafeküdtem és kb. 11-kor keltem föl megint. Sørennel beszélgetve arra jutottunk, hogy vashiányom van, szóval megkérdeztem Silviát, aki vegetáriánus lévén töviről hegyire ismeri az összes növényt, így kiderítettem, hogy mostantól zöldeken kell élnem. Anne és Maria rögtön elő is állt az ötlettel, hogy akkor talán kezdhetném a fűvel... No comment. Ma mindenesetre már nem mondtam nemet a napozásra és kifejezetten jól jött egy kis D-vitamin:).

Ålborg

Pénteken összeszedelőzködtünk, fölpakoltuk a matracokat és a 3 ládányi kaját a kisbuszba, aztán elindultunk Århusba, hogy fölszedjük Lenát és vele együtt elautókázzunk Ålborgba. Az útra Adricen kívül szerintem senki nem emlékszik, mert mindenki aludt, neki viszont vezetni kellett:). A rendkívül intelligens GPS (british english női hanggal) elkoordinált minket az egyetem... mögé. Ez csak azért volt gond, mert Denis (akivel az egyetem előtt kellett találkoznunk) csak 10 perces telefonos instrukciók után talált meg minket. Megmutatta, hogy hol fogunk lakni, aztán visszamentünk vele a városba szétnézni. Túl sok látnivaló nincs, ugyanolyan, mint az összes többi dán város, csak kicsit talán kaotikusabb: útjavítások, egy irányú utcák tömkelege (szegény GPS lady 2 percenként közölte, hogy "we are calculating"), toldott-foldott aszfalt (igen, kicsit otthon éreztem magam:)), de a parkok szépek és van folyójuk is. Estére mindenesetre nem fáradtunk el, ráadásul csatlakozott hozzánk Jeppe is (tavalyi szemeszterről ismerjük), úgyhogy mindenképp valami mozgalmas dologhoz akartunk kezdeni, így aztán táncversenyt rendeztünk:P. Persze nem normális tánccal, hanem van egy ilyen kínai-távol-keleti játék, ahol... á mindegy, inkább megmutatom:)

Szombaton hajnali 10 órakor már föl is keltünk és meglátogattuk Denist az egyetemen. Mivel igazándiból egyikünk sem tudta, hogy mi is konkrétan az az FDF, aminek mi most segíteni fogunk, ezért tartott nekünk egy kis előadást. Megtudtam, hogy ez egy olyan keresztény szervezet, amely fiatalokat és családokat gyűjt egybe, hogy aztán együtt játsszanak, nevessenek és jól érezzék magukat. Egyszóval programokat szerveznek (két szó - mindegy). Március 29-ére pl. egy nagy összejövetelt, ahol a lényeg az, hogy segíteni kell Indynek, Annának és Jonasnak megtalálni a nagyapjukat (Indiana Jonest), aki be lett zárva valahova. Nyilván sok akadályt kell leküzdeni, mire rátalálnak és nekünk ezeket az akadályokat kellett előkészíteni. Festékszóróval kabátokat festettünk, leveleket hajtogattunk és pecsételtünk, bogarakra betűket rajzoltunk és köteleket daraboltunk. Igazából semmi nagy munkánk nem volt, ők mégis hálásak voltak, hogy segítettünk, ezért kaptunk vacsit:). Amikor hazaértünk, megintcsak a táncolós-nyomkodós ketyeréket vettük elő (valahogy nagyon élveztük ezt a dolgot), aztán filmet néztünk. Eurotrip. No comment... Vasárnap már nem alhattunk olyan sokáig, mert 10 órakor kezdődött a móka. Persze mi sem akartunk kimaradni, ezért részt vettünk a játékokon és begyűjtöttük a szükséges szavakat és információkat, amelyekkel kitölthettük a rejtvényt. Íme egy-két videó: A fociról:

A "mocsárról" és Silviáról: A labdalocsolásról: A napot egy közös játékkal zártuk, aztán irány a szállásra, vacsi és haza. Estére mindenki jól elfáradt, másnap ráadásul reggeli gyűlés, szóval nem kellett sokáig keresni az ágyat:).

Túl a felén

Zsiráf ügynök jelenti, hogy túllépett a 10. héten, s így átbillent a mérleg: kevesebb van előtte, mint amennyin már túl van. Pont ezért úgy döntött, hogy Aliennel (Silvia) elindul ha nem is világot, de Dániát látni. A terv megvan, hétvégén az első támaszpont Ålborg lesz. Remélhetőleg be tudják cserkészni Adricet és miután elfogták, rá tudják venni, hogy vigye el őket Skagenbe és Frederikshavnba is:). A Koppenhága-expedíció megvalósításához már van jelenkező a sofőr posztra, úgyhogy lassan minden összeáll a kém-akció tökélyre fejlesztéséhez. A kondíció szinten tartásához hétfőn a falmászást, kedden a túrázást, szerdán a fogócskázást, csütörtökön pedig a röplabdázást választotta. A szerdai interkulturális közös este keretében alkalma nyílt behatóbban megfigyelni a külföldi kémek itteni tevékenységét is. Módszerük rendkívül egyszerű: játékos feladatoknak álcázott teszteknek vetik alá a dánokat, amelynek során behatóbban tudják tanulmányozni viselkedésüket. Az alábbiakban egy titkos kameraállásból fölvett jelenet látható:

Norvégia - 7. nap

Elérkeztünk a kirándulás végéhez. Reggel összecsoma- goltunk, majd pedig levakartuk a viaszt a sílécekről, aztán visszaszolgáltattuk a kölcsönzőnek. Mivel innentől fogva délig szabad program volt, ezért a srácok kitalálták, hogy egy műanyag szánkó-szerű valamivel lecsúszkálnak a lejtőn. Persze az volt a lényeg, hogy minél extrémebb legyen a dolog. Végül már a pólót is levették, de szegény Anders valahogy mindig megtalálta azt az egy darab fát, ami ott volt az útban:)

Morten még rajta is túl akart tenni, ezért még a gatyát is letolta:) No ez volt az a pillanat, amikor már a földön fetrengtünk a nevetéstől.

Lina látva a srácok eséseit nem merte kipróbálni ezt a műanyag-csúszkát, de egy "extrém-zacskós" csúszással azért megpróbálkozott. Nem sok sikerrel:)

Miután mindenki kellőképp átázott és átfázott, visszaballagtunk ebédelni. Ezt követően már csak a csomagok felpakolása maradt hátra és elindultunk hazafelé. A 7 órási kompjáratra épphogy fölfértünk, de ez az út koránt sem volt olyan kellemes, mint odafelé. Hullámzott meg ringatózott az egész fedélzet és én olyan szinten tengeribeteg lettem, hogy az utolsó két órában 5 percenként néztem az órámat, hogy ott vagyunk már? Anne még dedalont is vett be, mert ő is elég rosszul volt, de igazából nem sokat segített a dolog. Amikor végre megérkeztünk Hirtshalsba, az volt az első dolgunk, hogy kiszálljunk a minibuszból és élvezzük, hogy nem mozog alattunk a talaj:). Hajnali negyed 2-re már otthon is voltunk. Olga szerencsére még nem aludt, mert ők is kb. 2 órával előttünk érkeztek vissza az angliai-brüsszeli kirándulásukról. Az élménybeszámolókat viszont inkább következő napra tartogattuk:).

Norvégia - 6. nap

A csúcs (majdnem) meghódítása. Reggelire visszatértek a többiek, és mivel elég nagyot küzdöttek, ezért Jørgen Erik szabad programot hirdetett. Akik akartak, befizethettek az alpesi sízős pályára, vagy elmehettek Rjukanba, a legközelebbi városba (konkrétan a Kvitåvatn nevű tónál voltunk) wellness-szállodába vagy elmehettek túrázni. Mi Annevel ez utóbbit választottuk (szegény még kedden nekiment egy oszlopnak, így az utóbbi két napban feküdt az ágyban, pihentette és jegelte a térdét), mivel síelésről hallani sem akartunk, a környéket viszont szívesen megnéztük volna. Miután átkeltünk a tavon fogalmunk sem volt róla, hogy hol vagyunk, így az út további részében sok hasznát vettük a térképnek, pl. le tudtam ülni rá és nem ázott át a nadrágom:). Egy nagy kereszteződésben viszont megpillantottuk a következő feliratot: Gausta Toppen. No ez az irány jó lesz. És mentünk, mentünk, mentünk. A kék 23-as jelzést követve (amiről utóbb kiderült, hogy nem túrista útvonal, szóval nem véletlen nem találkoztunk senkivel:)) eljutottunk egészen magasra. Már annyira közel voltunk a hegycsúcshoz, hogy úgy döntöttünk meghódítjuk. Mivel ösvény persze nem vezetett fölfele, ezért elindultunk a térdig érő hóban. Később már annyira meredek volt a dolog, hogy a cipőnk orrát a jeges részbe vágva jutottunk csak előrébb, végül pedig már négykézláb, körmökkel kapaszkodva haladtunk. Légvonalban már csak kb. 500 m választott el minket az áhított toronytól, viszont már dél volt, ezért fölhívtuk Jørgen Eriket és közöltük, hogy nem érünk vissza ebédre. Amikor meghallotta, hogy hol vagyunk, megtiltotta, hogy tovább menjünk. Őszintén szólva nem is lett volna sok energiánk folytatni az utat, ráadásul csomó fickót láttunk hegymászó felszereléssel, nálunk pedig a ruhánkon kívül csak egy mobil volt. Kissé csalódottan, de azért nekirugasz- kodtunk a visszaútnak, ami valahogy sokkal gyorsabbnak tűnt, mint a fölfelé vezető. Este persze mi is bekerültünk a nap legjobb storyjai rovatba (mindig szavaztunk és a legjobb történet főszereplője elnyerte következő napra a Fleming által fölajánlott rózsaszín vándor-sapkát). És végre részt vehettem a nevető-esten is. Eddig is tudtam róla, hogy van ilyen, de még sose próbáltam ki. Az a lényeg, hogy körben állunk és különböző gyakorlatokat végzünk, amelyek közben nevetni kell. Ez eleinte erőltetetten megy, a végére viszont már mindenkinek szívből jön a kacaj. Anders az utolsó gyakorlat után fél órán keresztül nem bírta abbahagyni a röhögést, mi meg rajta nevettünk:). Ez volt az egyik legjobb nap.

Norvégia - 5. nap

Síelés szempontjából az utolsó és egyben legjobb nap. Az 1-es és 2-es csoport még délelőtt fölszedelőzködött és elindult egy kb. 4 órás túrára hegynek föl. Nem nehéz kitalálni, hogy nekem nem tudtak volna akkora összeget mondani, amiért velük tartottam volna:). A 3-asokkal és Fleminggel elindultunk egy számomra nagyon laza útra (nekik viszont ez volt a leghosszabb). A feladat ugyanaz, mint kedden, csak itt már rendelkezésre állt egy szép nagy gödör a tűzrakáshoz. Nagyon családias volt a hangulat, összesen 11-en maradtunk a házaknál. Szolidaritásból azért 3-an úgy döntöttünk, hogy ha már a többieknek a hóba vájt lyukban kell aludniuk, akkor mi pedig kinn alszunk a sátorban. Ezt csak hárman vállaltuk be, mint utóbb kiderült, nem véletlenül. Amíg ugyanis náluk kb. -1 fok körüli volt a hőmérséklet, a sátorban ez -8 alá süllyedt! A kamerám és a mobilom egész csütörtökön a fagyhalál állapotában szenvedtek és csak péntekre voltak hajlandóak visszanyerni eredeti színeiket és funkcióikat. De ez is egy olyan élmény volt, amit az ember nem élhet át akármelyik nap:).

Norvégia - 4. nap

Félidő, az abszolút mélypont. Hosszú túrára mentünk. Nagyon hosszúra. És végig fölfelé. Nem tudom említettem-e már, de a fölfelé-menetet nem nekem találták ki:). Fújt a szél. Nem kicsit. Nagyon. Amikor teljesen sima talajon álltam, magától elindult alattam a léc! A csontjaimon éreztem, hogy átáramlik rajtuk a levegő. Amikor megindultunk elég meredeken a hegynek, 3 választási lehetőségem volt: vagy a karjaimat terhelem le és megpróbálok egyenesen fölbattyogni, vagy a talpaimat teszem végérvényesen tönkre és fölkacsázok, vagy egyszerűen fogom és lecsatolom a sílécet:). Természetesen a küzdőszellem élt bennem, ezért ebben a sorrendben végigpróbáltam az imént felsoroltakat. Amikor már odáig jutottam, hogy na akkor gyaloglás következik, akkor döntöttem el, hogy nem érdekel ki mit mond, szerdától 3-as csoport leszek. Ez a gondolat kicsit erőt adott, viszont ekkor jött az, amire nem számítottam. A túra ugyanis túl hosszú volt ahhoz, hogy hazaérjünk ebédre, ezért ott kinn a 2-3 méteres hóban kellett ásni egy gödröt, amibe le is tudtunk ülni és tüzet is tudtunk gyújtani. Iszonyatosan hideg volt és a tűz persze nem akart égni, mert minden fa, amit találtunk nedves volt. Mindazonáltal megfogalmazódott bennem, hogy ebben az iskolában az embernek szó szerint megtanítják, hogy a jég hátán is megéljen. Végül persze happy end lett és lett tüzünk is, meg el is indultunk hazafelé. Már csak egy rész volt hátra, ami föltette az i-re a pontot a "hét legrosszabb napja" címért folyó versenyben: egy nagyon síkos lejtő, ahol már előző nap is estem egyet. Föl voltam készülve rá, hogy most is valami hasonló élményben lesz részem, viszont arra nem, hogy a tüdőmre fogok ráesni, aminek következtében 2 percig alig kapok levegőt. Nem voltam egyedül az érzéssel, Lena is eljátszotta ugyanezt. Rájöttem, hogy az a baj, hogy nem tudok fékezni, úgyhogy az út hátralévő részében Miával ezt gyakoroltuk. A végére már egész jól belejöttem. Ezen a napon két új dán szót tanultam: øm (esetünkben izomláz, egyébként érzékenység) és vabel (vízhólyag):).

Norvégia - 3. nap

Az előző napi bemelegítés után a hétfőt egy rövidebb túrával kezdtük. A rövidet úgy kell érteni, hogy olyan 6-8 km. Gyaloglásban ez nem sok, de amikor jég van alattad és síkos síléceken állsz, amikkel föl kell caplatni a csekélynek épp nem nevezhető buckákra, akkor ez koránt sem olyan vicces dolog. Fleming volt a vezetőnk és mindig elöl haladt, aztán bizonyos pontoknál mindig összevárta az egész csapatot. Volt is rá szükség, mert eléggé szétszakadtunk. Főleg én. Ezt a kacsajárásos-mászós dolgot nem nekem találták ki. Nagyon nem. Úgy égett a talpam egy idő után, hogy elég komolyan elgondolkoztam rajta, hogy jobb lenne visszafordulni, de mivel nem ismertem se a terepet, se Fleming szándékait (vagyis hogy mennyit kell még menni), így úgy döntöttem inkább küzdök. Az túra végén visszatértünk a kiindulási ponthoz, ami azt jelentette, hogy folyton lefelé kellett siklani. Hogy hogy maradtam talpon végig, még mindig nem tudom fölfogni, mindenesetre sikerült:). Nagyon boldog voltam, amikor megtudtam, hogy a délutáni program nem kötelező, inkább játék jellegű. Én inkább fölvállaltam a fotós-videós szerepét. Vicces volt nézni, ahogy a többiek esnek-kelnek:). Végre nem én. Ez persze nem kárörvendés, csak jó tudni, hogy másnak se olyan könnyű. Az volt a feladat, hogy le kell küzdeni 5 egymás után következő buckát. Ez nyilván elég kemény térdmunka, ami elsőre senkinek nem sikerült, a végére viszont már egész jól belejöttek. A következő videón Morten pl. már majdnem teljesíti a feladatot:

Ezek után egy másik helyszínen egy kis ringatózós-sízős technikát kellett elsajátítani, amit egy közös sátorépítés követett. Este pedig mindenkinek kijárt a jól megérdemelt masszázs és relax, valamint a süti:).

Norvégia - 2. nap

Vasárnap. Délelőtt az volt az első dolgunk (persze reggeli után - üres hassal nem csinálunk semmit), hogy beviaszozzuk a síléceket (hogy megfelelően csússzanak). Három félét használtunk - kéket, lilát és pirosat. Fontos a sorrend, először a mínusz fokokra specializálódottat kell fölkenni, aztán a fagypont körülit és végül a plusszosat. Amikor ezzel megvoltunk, véletlenszerűen csoportokba lettünk osztva és három különböző helyszínen kezdtük el a bemelegítést. Jørgen Erikkel a kacsalábas-síléces hegy- mászást és a lesiklást, Fleminggel a nyomvonalon lévő "futást" és haladást, Gryvel (Fleming lánya) pedig a talpon maradást és mozgást gyakoroltuk. Ebéd utánra pedig kialakultak az ügyesség szerinti csoportok: 1. akik tudnak síelni, 2. akiknek nem megy nagyon rosszul, de nagyon jól se, 3. akiknek még életükben nem volt síléc a lábukon. Nos én ez alapján inkább a 3-asba tartoztam volna, de a tanárok úgy döntöttek, hogy a 2-esben a helyem. Meg is lepődtem, hogy ilyen sokat néznek ki belőlem és délután be is bizonyítottam, hogy nincs igazuk: annyit estem és keltem, hogy már ekkor összeszedtem a kék-zöld foltjaim felét:). Az "edzés" végén ki is nyilatkoztam, hogy szeretnék átkerülni a kezdőkhöz. Jørgen Erik meggyőzött, hogy maradjak, amiért (közvetve) meg is kapta a maga "büntetését": a srácok megfürdették a hóban:) - persze nem ezért, de számomra ez megfelelő jóvátétel volt. Este megint játszottunk: két lánynak ruhát kellet cserélni két sráccal (hálózsákokban). Szerencsére még a højskoleból hoztunk sütit is, amit egy csésze tea mellett elmajszolgattunk a jó melegben...

Norvégia - 1. nap

Március 14-én, szombaton hajnali 5 órakor beültünk 26-an két kisbuszba és egy kocsiba, és elindultunk Hirtshalsba, ahonnan komppal áthajókáztunk Larvikba. A Skagerrak azért elég széles "szoros" (az út majd' 4 óra), viszont annyi a látnivaló, hogy nem is volt idő bejárni. Végig abszolút plázában éreztem magam: üzletek, kajáldák, szuvenír, kávézók és játszóház a gyerekeknek. Na meg persze a kilátás se semmi: végtelen tenger apró hullámokkal és amikor már közeledtünk a partokhoz, elénk tárult a végtelen fehérség. Megérkeztünk a télbe. Hát még mikor megpillantottuk a Gausta Toppent, ott már több, mint 2 méteres volt a hó! Az első dolgunk persze az volt, hogy beszerezzük a kölcsönzőből a síléceket és síbakancsokat a hétre. Bőven vacsoraidő volt, mire kipakolhattuk a cuccainkat és Fleming körbevezetett minket a helyszínen. Biliárd, szauna, ping-pong, tv-szoba - kicsit se volt ám luxus:). Mi persze nem ebben a nagy épületben laktunk, hanem kisebb faházakban, de pont ettől volt olyan családias a hangulat. Este fél 9-kor tartottunk egy összejövetelt, ahol játékos feladatokkal szórakoztattuk magunkat. A srácoknak pl. időre kellett megenniük egy-egy kenyeret vagy minél több csokigolyót a szájukban tartani, stb. A két "új embernek", Grynek (Fleming lánya) és Paul Eriknek (Jørgen Erik barátja) neveket kellett tanulniuk, hogy a hét hátralévő részében tudják, hogy kikre kell felügyelniük. Hát mit ne mondjak, nem igazán volt szükségünk ringatásra az este:).

Péntek 13.

Jól indul ez a 20. év:). Már össze se tudom számolni, hogy hányan köszöntöttek föl a mai napon, mindenesetre mind a magyarok, mind a dánok kitettek magukért. Otthonról sms-t, e-mailt és iwiw-üzeneteket kaptam, itt pedig énekeltek nekem és ha nem is tortát, de sütit kaptam (csak 12 gyertya volt, mert ennyi van:)). Anne-től pedig kaptam egy igazi Dannebro-t (vagyis dán zászlót). Jól esett, hogy ennyi embernek eszébe jutottam. No persze a viccelődés sem maradt el, miszerint vénasszony vagyok és immáron kiléptem a tinédzser-korból, ráadásul a szarkalábak is ott vannak már a szemeim alatt:). Mindenesetre ha minden év olyan, amilyennek indul, akkor ez a 20-as nagyon jó lesz. Kezdetnek pl. tartok egy hét szünetet a blogban, ugyanis szülinapi ajándékként átruccanok Norvégiába síelni egy hetet:P.

Laden (nem Oszama, hanem FDF:))

Kedd reggel 9-kor csomagokkal fölpakolva készen kellett állnunk egy 3 napos erdei túratáborra. Meg is volt, mindenki bakanccsal, vízlepergetős gatyával és hátizsákkal fölszerelkezve szállt föl a buszra, amely elvitt minket a kiindulási ponthoz. Kicsit gyanús volt nekem, hogy mindig balra kanyarodunk és az összes körforgalomnál az van kiírva, hogy Silkeborg 5 km. Aztán egyszer csak befordultunk a fürdőhöz. Mindenki értetlenkedő arccal figyelte a dolgot. Nem egészen arra számítottunk, hogy úszni fogunk (habár a lapon rajta volt, hogy vinni kell fürdőruhát). De ugyanezzel a lendülettel vissza is kanyarodtunk az útra. Nevettünk egyet, mert ez volt a csel, mi meg jól beugrottunk:). Az igazi megdöbbenés viszont csak ez után jött, tudniillik megint a városban voltunk és a busz megállt a vasútállomásnál. Karsten leszállított minket, adott egy-egy borítékot a csapatvezetőknek (még hétfőn lettünk beosztva 5 hülye nevű formációba: Geltun, Nagasan, Djengis, Gefion és Haldum - ez utóbbi volt a mienk) és ott hagyott minket, ugyanis az első feladat közös volt: irány Århus. Kicsit szkeptikusan, de azért fölszálltunk, irány a város. Kerestünk egy videothekát, ahol megkaptuk a feladatcsomagunkat. Kérdésekre kellett választ találni (hány m magas a városháza tornya? milyen betű van a szélmalmon? kinek az alkotása a szobor a botanikus kertben? stb.), aztán visszavonatozni Rybe, ahonnan elbuszozni Himmelbjerg- gårdenbe (innen már csak 1 km lett volna a "hegy", de sajnos nem oda mentünk), ahonnan tovább gyalogolni kb. 15 percet az FDF Ladenig. (Az FDF egy olyan szervezet, amely fiatalokat üdültet.) No itt már rendesen benn voltunk az erdőben, úgyhogy végülis azt kaptuk, amit vártunk, csak volt az elejében egy kis csavar. Először azt kellett eldöntenünk, hogy ki hol alszik. Lehetett faházban (szalmán) vagy bivuakban (tulajdonképp a földön vagy fákon, ahol kifeszítesz magad fölé egy vízálló anyagot) vagy sheltersben (ez az a kis faház, amiben nem lehet fölülni, mert bevered a fejed). Én ez utóbbit választottam és nem bántam meg (szerintem mi fáztunk legkevésbé az éjszaka). Este a vaksötétben volt egy kis tájékozódási futás, aztán amit megtaláltunk (betűt vagy formát, amit valamilyen számnak kellett megfeleltetni), azt be kellett írni egy sudokuba és utána az üres részeket kitölteni. Mivel elég nehéz volt, sokan nem tudták megoldani és ezért a csapatok megpróbáltak együtt dolgozni. Mi viszont megfejtettük és úgy adtuk le a papírt, mint a Haldum megoldását. A többiek ezért mérgesek voltak ránk, hogy mért nem csatlakoztunk hozzájuk és akkor mindenki együtt "nyerhetett volna". Jonas nyugtatólag nekiállt gitározni és énekeltetni minket. Ez jó megoldásnak minősült:).

Másnap azzal kezdtük, hogy megbeszéltük, hogy ez nekik rosszul esett, hogy mi így különcködünk (holott szerintem teljesen fair play volt), úgyhogy szerdán már közösen láttunk neki a feladatoknak. Délelőtt játszottunk: Jonas mindenkinek bekötötte a szemét, elvezérelt minket távol egymástól és kaptunk egy-egy számot. Nem beszélhettünk és így kellett megtalálnunk a mellettünk levőket, s így összességében a helyes sorrendet. Először elkezdtünk tapsoloni, hogy tudjuk hol vannak a többiek, aztán pedig kopogtunk a másik kezén. 32 perc alatt megoldottuk a problémát:) Délután "favágóversenyt" rendeztünk (Nikolaj és Jesper küzdenek):

Este pedig minden csapatnak 4 állomást kellett teljesíteni: 1. hegymászós felszereléssel áthúzni két embert egy "szakadék" fölött, 2. egy baromi nehéz valamit fölcsévélni (kb. 70%-os volt az emelkedő, aminek a tetejére szerettünk volna feljutni), 3. egy négyszög közepébe fölállítani egy cölöpöt kötelek segítségével (a négyzetbe nem léphettünk be), 4. éjszakai tájékozódási futással rejtvényt fejteni. A második feladatra 0-40 pont közötti értékeket kaptunk (a 100-ból), mivel szerintem senki nem fogta föl teljesen, hogy mit és hogyan kellene csinálni:) Csapatépítés szempontjából mindenesetre jó volt a program, főleg hogy utána kaptunk csokiöntetes gyümölcsöket. Csütörtökre már csak a takarítás maradt és a szalmaégetés. Ebédre már vissza is értünk a højskoleba, ahol kipihenhettük az előző két nap fáradalmait (éjszakánként tűzőrzés is volt, szóval nem mondhatnám, hogy sokat aludtunk). A lázas készülődés Norvégiába majd holnap kezdődik.